Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Szijjártót frusztrálja a szabadkereskedelmi egyezmény bukása

2016.10.25. 11:17

Pontosabban a külügyminiszter szerint egész Magyarországot frusztrálja, hogy a vallón régió obstrukciója miatt nem most nem lesz megállapodás az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezményről . Erről Szijjártó Péter a kanadai CBC televíziónak adott interjújában beszélt, ahol azt mondta, hogy a magyar kormány számára nyilvánvalónak tűnt, hogy hét év tárgyalás után minden kételyt tisztázni lehetett az egyezménnyel kapcsolatban, és sikerül aláírni a megállapodást.

Szijjártó szerint  a tárgyalások idején a magyar kormányban felmerült aggályokat sikerült eloszlatni.

Kiderült, hogy mezőgazdaságunk GMO-mentessége fenntartható, és megtörténik valamennyi szükséges intézkedés annak érdekében is, hogy fenntarthassuk élelmiszerbiztonsági sztenderdjeinket

A miniszter szerint a helyzet ellentétes az Európai Unió érdekeivel, mert a közös európai politika kevés sikeres területeinek egyike éppen a  kereskedelem. "Vajon kivel lehet kereskedelmi megállapodást kötni, ha nem Kanadával" - tette fel Szijjártó ugyanazt a kérdést, amit a kanadai kereskedelmi miniszter is kérdezett a könnyeivel küszködve, miután múlt pénteken megszakadtak a tárgyalások a vallón kormánnyal.

Szijjártó Péter azt nyilatkozta, ha Európa nem képes érdemben részt venni a világ régiói közötti versenyben, akkor lemarad. "Egy olyan helyzetben, amelyben Oroszország az Eurázsiai Gazdasági Uniót szervezi, az Öböl-térség országai rendkívül aktívak, Kína átfogó regionális partnerséget szervez, miközben az Európai Unió magába zárkózik, akkor képtelen lesz megfelelni a kihívásokra". A miniszter szerint ez a legrosszabb válasz, amelyet Európa e kihívásokra adhat.

Paul Magnette vallon kormányfő a hétfői tárgyalások után jelentette be, hogy továbbra sem született megállapodás a belgiumi Vallónia tartományban az Európai Unió és Kanada közötti tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatója keretében kijelentette, a brüsszeli testület nem szab határidőt, és hajlandó türelemmel lenni, amíg döntés nem születik Vallóniában.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA jelenlegi formájában káros lenne az európai mezőgazdaságra, és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan viszont azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.