700 milliárd forintba kerülhet a Budapest–Belgrád-vasútvonal

D KOS20131125014
2016.11.04. 08:34

A magyar kormány körülbelül egy éve hozott határozatot arról, hogy milyen konstrukcióval építené meg a Budapestet Belgráddal összekötő vasútvonalat, amelyen kínai áruk száguldanának Európába. Az eddig a nyilvánosságtól elzárt kormányhatározatot most a Magyar Nemzet szerezte meg, eszerint pedig a fejlesztés 85 százalékát húsz évre felvett kínai hitelből fizeti majd a kormány. 

Az eredeti határozatban még az szerepelt, hogy 472 milliárd forintba kerül majd a magyar államnak a kínai hitelből épített Budapest–Belgrád-vasútvonal, a Magyar Nemzet kormányzati forrásai szerint viszont azóta már azzal számolnak, hogy nagyjából 550 milliárdból épülhet majd meg a projekt. Erre jön rá

  • a 2-3 százalékos kamat, ami húsz év alatt 97,5–146 milliárd forintba kerül
  • és az önrész, 82,5 milliárd forint.
Vagyis az egész projektre legalább 647,5, legfeljebb 695,5 forintot adnak majd a magyar adófizetők.

A projekt célja az lenne, hogy egyfajta új selyemút részeként gyorsabban juttassa el a kínai árukat az európai piacra. Kína már megvette a pireuszi kikötőt, ezt kötné össze Budapesttel a vasútvonal. A vasútvonalról először 2013-ban tárgyalt a kínai és magyar kormány, akkor azt tervezték, hogy 2017-re el is készül a projekt, bár ennek ma már nincs sok esélye. 

A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértők szerint viszont bár Kínának nagyon megéri a fejlesztés, a magyar államnak csak nagyon lassan térül majd meg az egész, Európán belül ugyanis nagy forgalmú kereskedelmi vasútvonalakat csak kb. 85 százalékos támogatással éri meg építeni, vagyis akkorából, mint amekkora hitelt a kínaiak adnak majd a Budapest-Belgrád vonalra.

A  beruházásnak még keresztbe tehet az Európai Bizottság, amely azt vizsgálja, nem volt-e korrupció a projekt tenderezésénél. Ráadásul a nagy hitel is baj lehet Brüsszelben, mert így nem fog teljesülni az, hogy a kormány a mostani GDP-arányos 75 százalék körüli szintről 65 százalék alá csökkentse az államadósságot. 

A beruházás részleteiről péntektől Rigában tárgyalhat a magyar kormány és kínai partnere, ahol 16 kelet-európai ország és Kína csúcsvezetői találkoznak egy kétnapos egyeztetésre.

(Borítókép: Ivica Dacic szerb Li Ko-csiang kínai kormányfő és Orbán Viktor miniszterelnök (b-j) kezet fog miután a Budapest-Belgrád vasútvonal korszerűsítése érdekében kezdődő együttműködésről állapodtak meg a Bukarestben zajló Kelet-Közép-Európa (KKE)-Kína csúcstalálkozón 2013. november 25-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

6 órája

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

2 órája

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

15 perce

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Címlapon
Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

Szijjártó Péter a Pride-ot tiltó jogszabály elleni tiltakozásról: Azonnal kirúgnám a nagykövetem, ha ilyet aláírna

A tárcavezető szerint majd az Országgyűlés eldönti, mi a jó Magyarországnak, és mi nem.

39 perce

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

6 órája

  • Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.

2 órája

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”

Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!

6 órája

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48