Sztrájkra készülnek a Mercedes-gyárban

2016.11.09. 09:30 Módosítva: 2016.11.09. 12:40

Sztrájkbizottság alakult a kecskeméti Mercedes gyárban - jelentette be a Vasas Szakszervezeti Szövetség kedd este a Facebookon.

A szakszervezet továbbra is 15 százalékos béremelést követel, az érdekképviselet nem tudja elfogadni, hogy két évre bebetonozzák a bérfejlesztést. Állításuk szerint a helyi Liga szakszervezet erről tervez megállapodni a vállalattal.

Ebből jól látszik, hogy továbbra is nagyok a feszültségek az autóiparban: az ágazat komoly munkaerőhiánnyal küzd, azonban a régiós országokhoz autóipari kereseteihez képest továbbra is alulfizeti a magyar dolgozókat, akiknek alkupozíciója így igen erős a bértárgyalások során. Tavasszal már egyszer végigsöpört egy sztrájkbizottság-alakítási hullám a hazai autóiparon, akkor sikerült még a munkabeszüntetés előtt megállapodniuk a munkavállalóknak és a munkáltatóknak. 

A sztrájkbizottság felállásáról megjelent hírek után a Mercedes vezetése közleményt juttatott el az Indexhez. Ebben azt írják, a cég és a szakszervezetek intenzív tárgyalásokat folytattak a bérfejlesztésekről, és a Mercedes-Benz Gyár menedzsmentjének célja, hogy valamennyi érdekképviseleti szervezettel egyességre tudjon jutni.

Az MTSZSZ-nek és a Mercedesnek közösen sikerült egy többlépcsős bérfejlesztésben megállapodni a következő 2 évre, a Vasas Szakszervezeti Szövetség viszont ezt nem írta alá és további tárgyalásokat szeretne.