Elesett az Uber egyik utódja

2016.11.15. 09:00

Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását a Car4You, amit a piacon az Uber egyik utódjának tekintettek. A cég Facebook-oldala szerint pillanatnyilag azt a szolgáltatásukat kell szüneteltetniük, aminek a lényege, hogy a cég ad bérbe egy autót, illetve hozzá egy sofőrt is küld. A cég sofőrszolgáltatása és autóbérlési szolgáltatása külön-külön továbbra is működik - írja a Magyar Idők.

A Car4You ezzel a konstrukcióval a kötelező hatósági áraknál olcsóbban tudott olyan szolgáltatást nyújtani, amiben egy autóval és egy sofőrrel el lehetett jutni A-ból B-be a városban.

Metál Zoltán, az Országos Taxisszövetség elnöke a lapnak azt mondta, a Car4You leállása szerinte azt jelentheti, hogy a cég működése nem felelt meg a taxistevékenységre vonatkozó szabályozásnak. "Ennek ellenére a piacon fellelhetők kisebb-nagyobb vállalkozások, amelyek sárga fólia és rendszám nélkül tevékenykednek, sofőrszolgálatok vagy autókölcsönzési tevékenység mögé bújnak, de a törvényi szabályozás ebben a kérdésben szigorú és egyértelmű" – mondta Metál Zoltán.