Péter, Pál
19 °C
32 °C

Meglepő: az új Közgép építheti az M44-est

2016.11.16. 14:34

Kihirdették a közbeszerzés eredményeit az M44-es gyorsforgalmi út Tiszakürt és Kondoros közötti, 62 kilométeres szakaszának építésére. A három ütemből kettőn a kormánykörökhöz közel álló, és emiatt az új Közgépként is emlegetett Duna Aszfalt vezette konzorcium nyert.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő közleménye szerint Duna Aszfalt és a Hódút Kft. konzorciuma a Tiszakürt-Kunszentmárton közötti szakaszt 56,6 milliárdból, a Csabacsűd-Kondoros közti ütemet 45,2 milliárdból építheti meg, tehát bő 100 milliárdot húzott be a két cég. A Duna Aszfalt gyors felemelkedéséről itt írtunk. A céget általában Mészáros Lőrinc köreihez szokták sorolni, mert az egyik Duna Aszfalt-tulaj a felcsúti polgármester barátjaként ismert.

A két Duna Aszfalt-szakasz közé az EuroAszfalt, a Swietelsky, a Soltút Kft. és az A-Híd négyese férkőzött be. Az ő konzorciumuk viheti el a legkisebb szeletet a beruházásból, a Kunszentmárton–Csabacsűd közti 43,98 milliárdos szakaszt.

A NIF szerint az új nyomvonalon, 2×2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi úton 4 különszintű csomópontot, 44 alul- és felüljárót, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál komplex pihenőt alakítunk ki. A Körös folyó felett a Körös építészet hagyományait megőrizve egy 450 m hosszú acél ívhíd épül, díszvilágítással. Emellett a szakaszon két kisebb híd épül egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr–Orosháza-vasútvonal felett. Kardosnál üzemmérnökségi telep létesül.

A nyertes vállalkozókkal a szerződéskötés december elején várható, a látványos kivitelezési munkálatok időjárás függvényében 2017 elején megkezdődnek. A kivitelezés 2019. III. negyedévére fejeződik be.