Luca, Ottilia
1 °C
5 °C

Nem az elektromos autó lesz idén slágerajándék karácsonykor

2016.12.06. 07:35

Bár miután októberben bejelentették, hogy állami támogatás jár elektromos autó vásárlása után, nagy volt a lelkesedés, most mégis úgy tűnik, hogy idén nem lesz slágerajándék karácsonykor az e-autó - mondta a Világgazdaságnak Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.

Gablini szerint ennek az az oka, hogy finanszírozás formájában is igénybe vehető-e a támogatás (azóta kiderült, hogy igen), és a 30–60 napos állami adminisztrációs eljárás is csökkenti az esélyét, hogy az elektromos autók forgalma idén fellendüljön.

A lap cikkéből kiderül, hogy:

  • BMW kínálatából a tisztán elektromos i3 modellre lehet támogatást felvenni,
  • Mercedes-Benzéből a B 250 e modellre, 2017 első fél évében elérhető lesz a Smart Electric Drive is,
  • Nissan LEAF-et 24 vagy 30 kWh-s akkumulátorral is lehet támogatással venni, illetve, az e-NV200 furgon- és kombiváltozata vagy a hétszemélyes e-NV200 Evalia is a támogatott modellek közé tartozik.
  • A Volkswagek közül az e-up!, az e-load up! és az e-Golf modellek után jár támogatás.

A Nissan annyit közölt a lappal, hogy a támogatás bejelentése előtt főleg céges megkeresések voltak, de utána egyre több lett az magánszemély az érdeklődők között.  A Mercedesnél sok multinacionális cég érdeklődött, mivel náluk fontos szempont a flotta szén-dioxid-kibocsátásának mérséklése, de flottakezelő cégek, önkormányzatok, civilszervezetek és magánszemélyek - főleg az ingázók - is érdeklődnek az elektromos autók iránt.