Salamon
6 °C
14 °C

Jól keres, mégis szenved? Hát ezért

2016.12.07. 11:48

A populizmustól hangos, trumpzivataros, brexites időkben igencsak rossz hír, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egy idei kutatása szerint jól láthatóan szűkül az európai középosztály.

Az ILO szerint egyre kevesebb család képes az átlagos, pontosabban a mediánjövedelem szintjén vagy azt meghaladóan pénzt keresni Európában. A kutatók arra jutottak, hogy 2004 és 2011 között az európai középosztálynak nevezhető társadalmi kör mérete 2,3 százalékkal zsugorodott, a csökkenés pedig az azóta feldolgozott (de még nem ismertetett) adatok alapján is töretlenül tart.

De miért rossz hír ez? Egyszerűen közelítve a dologhoz, azért, mert a középosztály mérete és jóléte, a gazdaság növekedési potenciálja és a demokrácia, az intézményrendszer minősége a történelmi tapasztalatok alapján hosszabb távon egy irányba mozognak. Ha a középosztályi életminőség egyre kevesebbek kiváltságává válik, és ez egyre szélesebb körben tudatosul, az általában nem tesz jót a szakpolitikák minőségének, lerontja a gazdaság és a politika színvonalát. Ami az emlegetett populista szélsőségek megerősödésének kedvez.

Az észt közép nem svéd közép

Mielőtt azonban elmerülnénk az európai közép hanyatlásának okaiban, érdemes tisztázni, hogy mit is jelent ez a közép, illetve, ami nagyon érdekes, hogy mit lehet kezdeni ezzel a képlékeny fogalommal Magyarországon.

A közép mérésére többféle módszertan is létezik, a szóban forgó kutatás a mediánjövedelmek körüli szórásra fókuszált. Az ILO szerint a középosztály gerincét azok a háztartások alkotják, amelyek a medián 80 és 120 százaléka között vannak. (A medián egy sorozat középső értéke úgy, mint a tornasorban: a sor közepén álló ember magassága az egész sor mediánja. Ez pontosabban tükrözi a középértéket, mint az átlag, mert ha jön egy 210 centis osztálytárs, akkor az átlag jóval magasabb lesz, a csoport mediánja viszont ugyanaz marad.)

Az alábbi ábrán a háztartásoknak ezt a körét sárgával jelöltük. Az látszik, hogy a középosztály Dániában és Svédországban a legerősebb, a balti államokban pedig a leggyengébb. Lettországban a családok 23 százaléka, Dániában viszont 40 százaléka számít a helyi viszonyokhoz mérten középosztálybelinek. A medián 60-80 százaléka közötti jövedelmi csoport tekinthető az alsó középrétegnek (piros), a 120 és 200 százalék közötti csoport pedig a felső közép (az ábrán ezt kékkel jelöltük).

De a nyugati országok és a közép-kelet-európai régió országai között van egy ránézésre láthatatlan, mégis fontos különbség. Az, hogy az EU félperifériáján elhelyezkedő országokban – nem csak a baltiaknál, nálunk is – a jövedelmi közép és a szociológiai közép nem fedi egymást.

A vonatkozó kutatások régiós, így magyar vonatkozásainak is talán ez a legérdekesebb vetülete, ezért kicsit bővebben is foglalkoznánk azzal, hogy mit jelent ez, és hogy miért van ez.

A magyar közép nem valódi közép

A témában legutóbb a Tárki vezérigazgatójának, az ILO-tanulmány magyar vonatkozású fejezetét is jegyző Tóth István Györgynek jelent meg egy összegző tanulmánya. Ennek legérdekesebb megállapítása, hogy

Magyarországon a közgazdasági értelemben vett jövedelmi középhez tartozók szociológiai értelemben nem tekinthetők középosztálybelinek.

A magyar társadalomszerkezetet ez erősen torzítja, ami miatt félrevezető a nyers, pusztán a jövedelmi kategóriákra épülő összevetés a nyugati országok hasonló kategóriáival.

A szociológiai irodalom szerint a középosztályi létnek csupán az egyik és egyáltalán nem elégséges feltétele, hogy valaki a jövedelmi középhez tartozzon. Érdemes a vagyoni és a foglalkoztatási jellemzőket is figyelembe venni, de léteznek sokkal puhább, de legalább ilyen fontos faktorok is: a kulturális tőke, az életstílus, az ízlés, a fogyasztási szokások stb.

Mindezt úgy is mondhatjuk, hogy hiába keresi meg valaki – Magyarországon – a mediánjövedelmet, vagy annál akár többet is,

  • ha egy nagyobb váratlan kiadást nem tud gond nélkül rendezni,
  • nem tud családjának megfelelő lakhatási körülményeket biztosítani,
  • esetleg autót fenntartani,
  • gyermeke iskoláztatását finanszírozni,
  • rendszeresen takarékoskodni,
  • illetve ha szeretne sem tud mondjuk rendszeresen nyaralni vagy minőségibb kulturális terméket fogyasztani,

az szociológiai megközelítésben nem nevezhető középosztálybelinek. Márpedig idehaza az idevágó kutatások szerint a jövedelmi közép életszínvonalán élők a fentieket, illetve a fentiek egyes pontjait nem tudják maradéktalanul és gond nélkül megfinanszírozni. Emiatt teljesen félrevezető, hogy a magyar társadalom viszonylag széles köre, bő háromnegyede a mediánjövedelem 60 és 200 százaléka közötti jövedelmi szinten középosztálybelinek látszik. Ez csupán azt jelenti, hogy Magyarországon a jövedelmi egyenlőtlenségek az EU- vagy az OECD-országokhoz képest egyáltalán nem nevezhetők kiugrónak.

Ami persze örvendetes, csak éppen mindez azt is jelenti, hogy a magyar jövedelmi közép teljes spektruma gyenge, erőforrásai végesek. Nem csupán egyik vagy másik rétegünk szegény, hanem a magyar gazdaság egésze jelentős elmaradásban van vásárlóerő-paritáson az EU országok többségéhez képest. A Tárki kutatása szerint a közép háromnegyedének gondot okozna egy nagyobb váratlan kiadás fedezetének az előteremtése, kétharmaduk nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, egyharmaduknak pedig a rendszeres húsfogyasztás is problémát okoz – nyilván az alsó középréteg szintjén.

Amennyiben elfogadjuk, hogy a minőségibb és masszívabb vásárlóerő a középosztálybeliség előfeltétele, sokkal valóságosabb az a megállapítás, hogy Magyarországon a felső középréteg (annak is inkább a közepe és a teteje) illetve a jómódúak azok, akik a valódi európai középosztályhoz tartoznak.

Sőt, még ebben a két kategóriában is sokan inkább csak a nyugati alsó középosztály színvonalán élnek. A Tárki szerint a jómódúak harmada is arról számol be, hogy egy váratlan kiadás gondot okozna neki. Akiknek tehát elég megtakarításuk és folyó jövedelmük van egy valódi középosztályos kiadási szerkezet megfinanszírozásához, a jövedelmi bontásban egyáltalán nem középen vannak, inkább a felső egyötödhöz tartoznak. A valódi középosztály tehát ott vagy inkább afölött kezdődik, ahol a jövedelmi közép véget ér. 

A kutatók szerint az okok jelentős részben történelmi gyökerűek, a 20. századi nem demokratikus rezsimek gazdaság- és társadalompolitikájában keresendőek. Később a rendszerváltás sem hozta létre sem a vállalkozói, sem pedig a széles közalkalmazotti (tanári, orvosi) középosztályt, sőt rengeteg embert munkanélkülivé, depriválttá tett. Elmaradt a kulcsfontosságú állami szektorok hatékonyság- és jövedelemnövelő reformja, pedig a széles értelemben vett közszolgálatiság nyugaton a középosztályi egzisztencia egyik oszlopa.

Itthon még a szellemi szabadfoglalkozásúak és az értelmiség is az államtól való függetlenedés és piaci egzisztenciaépítés helyett a járadékvadászatban volt érdekelt az állam terebélyes méretei, kiterjedt megrendelői pozíciója miatt. Ezek a körülmények nem kedveztek a középosztályosodás beindulásának, ami így lényegében szinte teljesen el is maradt.

Nyugaton is beindult a visszarendeződés

Ahogy az ILO-tanulmány levezeti, nyugaton volt egy erősen felfelé ívelő időszak. A jóléti állam, az állami intézményrendszer kiépülése bővítette a munkaerőpiacot, ezen belül meghatározó volt a nők foglalkoztatásának erőteljes bővülése az 1980–90-es években.

A kétkeresős háztartások modellszerűvé válása a holland, a portugál és a svéd középosztály megerősödésének motorjává vált, de ugyanez megfigyelhető Belgiumban, Írországban és Spanyolországban is. A középosztály erősödésének másik motorja ebben az időszakban a közalkalmazottak számának a növekedése volt, de a megtorpanás, illetve egyes országokban a zsugorodás már a válság előtt megindult.

Az utóbbi tíz évben a munkaerőpiacon a közepes képzettség iránti kereslet csökkent, a tudásintenzív technológiák terjedése és a termelés kiszervezése bizonyos szektorokban csökkentette a munkaerő iránti keresletet – más területeken persze mindennek pozitív lecsapódása is jócskán volt.

A válság következményeként Bulgáriában, Cipruson, Olaszországban, Görögországban, Portugáliában, Spanyolországban és Szlovéniában tartósan és jelentősebben esett a foglalkoztatás. Mindez pedig több, főként dél-európai országban kiemelten érintette a fiatalabb munkavállalókat.

Több országban elterjedt a határozott időre szóló, munkaszerződéses foglalkoztatás, ami jellemzően a középosztályi állásokban csökkentette a foglalkoztatás biztonságát. A közfoglalkoztatás, a kollektív béralkuk befolyása is a legtöbb nyugati országban csökken, az ILO szerint csupán Belgium, Hollandia és Franciaország számít kivételnek. Nem véletlen, hogy pont ezekben az országokban tudott viszonylag stabil maradni a középosztály pozíciója.

A társadalmi közép beszűkülése komoly aggodalmakra ad okot, elsősorban azért, mert leginkább a fiatalokat sújtja, és így növeli a generációk közötti jövedelemkülönbséget – mondja az ILO. De mi lehet a megoldás? A szervezet javaslata szerint „célzott szakpolitikai intézkedésekre van szükség” hogy a középosztályosodás hanyatlása megálljon.

A brüsszeli vezetők előtt az EU politikai és gazdasági egyben tartása mellett talán ez most a legnagyobb kihívás.