Bíróság elé kell állnia az IMF főnökének

2016.12.12. 15:47

Bíróság elé kell állnia Franciaországban a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) vezető Christine Lagarde-nak, akit közpénzzel való visszaéléssel és gondatlansággal vádolnak – írja a BBC. Lagarde még Nicolas Sarkozy francia elnök pénzügyminisztereként hagyta jóvá, hogy a francia állam 404 millió euró kártérítést fizessen Bernard Tapie francia üzletembernek, aki mellesleg Sarkozy kampányának támogatója volt. Ha bűnösnek találják, 

Lagarde akár egy év börtönbüntetést is kaphat.

Az ügy, ami miatt az IMF-vezér most bajba kerülhet, még az 1990-es években kezdődött. Tapie 1990-ben többségi részesedést vásárolt az Adidasban, amit azonban el kellett adnia, amikor 1992-ben inkább politikai karrierbe kezdett, és François Mitterrand szocialista kormányának városi ügyekért felelős minisztere lett. A részesedés eladását az állami tulajdonú Crédit Lyonnais bank kezelte, amely Tapie szerint eléggé alulértékelte a részvényeit, ezzel pedig ő jelentős eurómilliókat vesztett az üzleten. 

Tapie 1993-ban beperelte a bankot, ám az ügy 14 évig nem haladt előre, majd Lagarde miniszterként egy háromfős vitarendezési bizottságot bízott meg azzal a kivizsgálásával. A bizottság 2007-ben úgy döntött, hogy az üzletembernek jár a kártérítés, ami miatt jókora botrány tört ki Franciaországban. Most ez a botrány éledt újra, ugyanis egy francia bíróság kimondta: Tapie-t nem illette volna meg a kártérítés. 

Lagarde ügyéről egy, főként szenátorokból és képviselőkből és csak részben bírákból álló különbíróság, a Cour de Justice de la République fog dönteni. Az IMF vezetője tagadja a vádakat.

Ha elítélnék, akkor zsinórban ő lenne a második IMF-elnök, aki botrányosan távozna a nemzetközi szervezet éléről, hiszen elődjének, a szintén volt francia pénzügyminiszter Dominique Strauss-Kahnnak azután kellett lemondania washingtoni posztjáról, hogy nemi erőszak vádjával letartóztatták New Yorkban (a vádat később ejtették).