Gyöngyi
9 °C
9 °C

Mégsem lesz turistabusz-monopólium Budapesten

2016.12.12. 10:46

Lefújta a budapesti városnéző buszok piacának teljes átszabását a Fővárosi Közgyűlés, amely még múlt szerdán, zárt ülésen eredménytelennek nyilvánította a buszmonopóliumra kiírt tendert - írja a Magyar Nemzet. Kiírnak majd egy új pályázatot, de a budapesti turistabuszos cégek addig is még hat hónapra megkapták a működési engedélyüket. 

Ahogy arról korábban írtunk, a Főváros egy nagyon sokat vitatott lépéssel monopolizálni akarta a városnéző buszok piacát, vagyis pályázaton egyetlen szolgáltatónak akart 20 évre jogot adni arra, hogy turistákat furikázzon a körbe-körbe a városi nevezetességek között. A nyertes ezzel az üzemeltetési költségét messze túlszárnyaló profitra tehetett volna szert, a Főváros is kapott volna valamekkora koncessziós díjat (bár aránytalanul keveset ahhoz képest, hogy mennyit kaszált volna a nyertes cég), a turisták viszont valószínűleg bukhatták volna az olcsó városnézést.

Az ötlettől a négy hop on-hop off buszokat üzemeltető cég teljesen kiakadt és Orbán Viktornak írt levélben tiltakozott, a Gazdasági Versenyhivatal pedig igyekezett meggyőzni Tarlós Istvánt, hogy inkább máshogy szabályozza ezt a piacot. A tendert végül kiírták, arra pályáztak is a cégek (a négy piaci szereplő három pályázatot adott be). Sőt, már a nyertes is megvolt: a francia-angol hátterű Big Bus Company Ltd. lett volna a nyertes, amely 20 év alatt a pályázata szerint 130 milliárd forintot tervezett keresni 25 busszal, ami után 10 milliárd forintos koncessziós díjat fizetett volna a fővárosnak.  A pályázatot a közgyűlés megbízásából vizsgáló szakértők szerint viszont a pályázaton

az észszerű hozamot meghaladó, rendkívüli mértékű extraprofit realizálása prognosztizálható,

amihez képest problémás, hogy alig kell koncessziós díjakat fizetni, ráadásul az elvárt beruházások is sokkal hamarabb megtérülnek, mint ahogy lejárna a nyertes monopóliuma. Valószínűleg emiatt a közgyűlés most úgy döntött, a BKK inkább írjon ki új pályázatot, amiben gondolja újra a pályázat feltételeit és azt is, hogy muszáj-e a koncessziót húsz évre kiadni.