Tudja, melyik pénz az, amit most úgy vesznek, mint a cukrot?

2016.12.14. 20:14 Módosítva: 2016.12.15. 07:39

Kamatot emelt a amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). A Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) a piaci várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelte szerdán az irányadó kamatsávot.

A nyíltpiaci bizottság több mint 9 év után először tavaly decemberben emelte meg a szövetségi pénz kamatlábát, amelyet előtte hét évig tartott történelmi mélységben, zéró közeli szinten, hogy ezáltal ösztönözze a gazdasági növekedést és felpörgesse az inflációt.

A döntés megfelelt az előzetes várakozásoknak, azonban, mint a Portfolio.hu megjegyzi, a Fed „talán a vártnál kevésbé volt óvatos a hangnemmel és a jövő évi kilátásokkal kapcsolatban.” Ennek következtében a dollár azonnal szárnyalni kezdett. ”

A döntés olyan szintű árfolyamerősítő hatással volt, ami a dollár forintban számolt árára is kihatott. A 294-295 forint körül kereskedési szintet percek alatt megugrottak a kamatemelés bejelentése után, és 297 forint közelében is jegyezték a dollárt. Este tízre pedig 298 forint fölé emelkedett a dollár árfolyama – ugyanakkor a forint-euró árfolyam lényegében nem változott.

Hogy mi volt a Portfolio által említett kevésbé óvatos kommunikáció? Az, hogy Fed most már komolyabb kamatemelést prognosztizál, mint az eddigi előrejelzésben. Azt mondják, hogy az irányadó kamat mediánja 2017-ben 1,4 százalék, 2018-ban 2,1 százalék, 2019-ben pedig 2,9 százalék lesz. A szeptemberi prognózishoz képest a 2017-es és 2019-es medián 0,3 százalékponttal, a 2018-ast pedig 0,2 százalékponttal emelkedett.

Az elmúlt egy évben többször is a kamatemelés küszöbén állt, de hol a kedvezőtlen világgazdasági környezet, hol a Brexittel kapcsolatos aggodalmak, hol az amerikai elnökválasztás miatt változatlan szinten, a 0,25-0,50 százalékos sávban hagyta a kamatot.