Megzuhant a magyar ipar
Hiába hirdeti a kormány Magyarország újraiparosítását, a legfrissebb adatok szerint ez az utóbbi időben nem megy valami jól. A KSH szerint ugyanis októberben éves alapon csökkent az ipari termelés, azaz kevesebb gépet, elektronikai eszközt és fémterméket gyártunk, illetve gyártatnak itt külföldi cégek velünk, mint korábban. De nem csak októberről van szó, az év eleje óta stagnál a magyarországi ipar.
- A csökkenés októberben éves szinten 2,1 százalék volt a KSH második becslése szerint, ennyivel gördült le kevesebb áru a magyar gyártósorokról, mint tavaly ilyenkor.
- Csökkent ráadásul az export is, 4 százalékkal.
- Ezen belül a gazdaság kvázi húzóágazatának számító járműexport 1,5 százalékkal esett vissza. A második legfontosabb feldolgozóipari ágazat, az elektronikai termékek kivitele 2,1 százalékkal zsugorodott.
- Az ipar belföldi értékesítése 6,5 százalékkal, ezen belül a feldolgozóiparé 5,1 százalékkal kisebb volt az előző év azonos hónapjához képest. Magyarul nemcsak kevesebbet gyártunk, kevesebbet is vásárolunk az itthon gyártott iparcikkekből.
- Az ipar mindhárom ágában csökkent a termelés: a döntő súlyt (95 százalék) képviselő feldolgozóiparban 1,4, az energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 6,0, a csekély súlyú bányászatban 12,3 százalékkal.
- Az év egészét tekintve csupán 1,1 százalékos növekedést ért el a magyar ipar, ami elég vérszegény teljesítmény, különösen az előző évekhez képest.
Persze az tény, hogy a jelenlegi világgazdasági környezetben nehéz lenne kiugró teljesítményt várni a jellemzően bérmunkában külföldre termelő magyarországi ipartól. Hiszen ha külföldön nem vásárolnak eleget ezekből a termékekből, akkor a gyártók is visszafogják magukat, minek is dolgoztatnának hiába. Ez viszont egyben azt is jelzi, hogy az újraiparosítási stratégiának bőven vannak veszélyei, így például meglehetősen kiszolgáltatottá teszi Magyarországot külföldi cégek döntéseinek és a világgazdaságban fújó ilyen-olyan szeleknek.