Gyöngyi
9 °C
9 °C

Samsungországnak elege lett a Samsungokból

000 I85UG
2016.12.16. 11:14
Volt egyszer egy ország Eurázsián onnan, a Sárga-tengeren is túl, ahol egy katonai diktátor úgy seggbe rúgta a népét, hogy azóta a fákon is okostelefonok és középkategóriás családi autók nőnek. A probléma csak az, hogy hiába a mesés fejlődés, Dél-Korea egyre inkább politikai-gazdasági-társadalmi zátony felé tart, miután mára világossá vált, hogy azért egy katonai diktatúra mégsem a legjobb gazdaságtervező grémium, az évtizedek alatt bebetonozott rendszeren viszont elég nehéz változtatni. Megmutatjuk, hogy miért tombol évszázados botrány a külvilág által irigykedve szemlélt, az elmúlt néhány évtized csodaországának tartott Dél-Koreában, és miért gyűlölik arrafelé az őket felemelő Samsungot és a Hyundait.

Bár Magyarországon ezek csak egy szűk körhöz jutnak el, a Samsungon, az LG-n és a Kián kívül van még egy fontos exportterméke Dél-Koreának, mégpedig a filmek, tévésorozatok és szappanoperák, amelyek általában egyszerre morbid és meseszerű, bizarr, de a maguk módján realista, és mindenekelőtt csavaros történetekkel operálnak.

A legutóbbi, eléggé felhájpolt dél-koreai szappanoperában például egy visszavonult kardvívóbajnokból lett luxustáska-árus összemelegedett egy idősödő szektavezérrel, olyannyira, hogy végül a szeretőjévé is vált. Ám végzetes hibát követett el, amikor egyszer elment golfozni, és emiatt őrizetlenül magára hagyta a vallási guru lányának kiskutyáját, akit pont azért vitt át hozzá a guru, hogy vigyázzon rá.

Persze lebukott, pont akkor állított be lakására a szerető, amikor egyedül hagyta a kutyust, amin rettenetesen összebalhéztak, visszafordíthatatlanul megromlott a viszonyuk, a szektavezér egyre gorombább lett vele. A sértődött exkardvívó pedig bosszúból elkezdett rejtett kamerás videofelvételeket készíteni a guru színfalak mögötti életéről.

Arról már eddig is pletykáltak, hogy a szektavezér túl közeli kapcsolatban van az államfővel, akivel egyébként még évtizedekkel korábban, tizenéves korukban találtak egymásra, amikor egy Észak-Koreával szimpatizáló kommunista megölte a későbbi elnök anyját. Öt évvel később az apját is megölték, úgyhogy szüksége volt a lelki támaszra fiatalkorában. Az viszont csak a kardvívó videóiból derült ki egyértelműen, hogy a vallási guru nemcsak lelki támasz, hanem mesteri manipulátor, akinek bejárása van az elnöki hivatalba, mi több, saját szolgáiként kezeli a politikai gépezet irányítóit.

Az évad második felében pedig az is kiderült, hogy az ország nagyvállalatai milliárdokkal támogatták a szektavezér alapítványait, hogy így próbálják befolyásolni az elnök befolyásolóját. Ez pedig tovább rombolta a híresen piszkos kezű cégvezérek renoméját, ami már eddig sem volt túl jó. Hiszen korábban az is kiderült, hogy olyan emberek kezében van az ország gazdasága, akik simán ledobják a beosztottjukat a kifutópályán álló repülőről, amiért csomagolásában, és nem külön tálban szolgálta fel a makadámdiót.

Na jó, a történet ezen a pontján muszáj lelőni, hogy igazából ez nem is egy szappanopera, hanem a kőkemény dél-koreai valóság. Ami egyrészt megmagyarázza, hogy miért ilyen betegek a koreai filmek, másrészt relatíve jól ábrázolja, hogy mennyire elcseszett időket él az ország. Hiába látszottak már korábban is a repedések, 2016-ban elég nyilvánvalóvá vált, hogy 

az eddig csodaországként számontartott Dél-Koreában valami nagyon nincs rendben. 

A politikai életet menetrendszerűen rázzák meg kisebb-nagyobb (és inkább nagyobb) botrányok, az ország meseszerű fejlődését megalapozó nagyvállalatok egyre gyakrabban fognak mellé, a külvilág felé sugárzott ipari élenjárás pedig valójában egy velejéig megosztott gazdaságot és társadalmat fed el. 

Magasról lehet nagyot esni

Szállításra váró Hyundai gépkocsik a cég egyik koreai kikötőjében.
Szállításra váró Hyundai gépkocsik a cég egyik koreai kikötőjében.
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

A Pak Gunhje elnökasszony elleni bizalmatlansági indítványhoz vezető politikai botrány (amelyről itt írtunk részletesebben) tehát inkább csak tünete a rendszer mélyebb bajainak. Bár az utóbbi hetekben rettenetesen látványos, olykor milliós tüntetéseket tartottak ellene, valójában a harag nem új keletű, és nemcsak a mostani botránynak szól, hanem sokéves és nagyon mély társadalmi-gazdasági feszültségek buktak felszínre.

Amelyeket elsősorban az okoz, hogy

  1. Az ország gazdaságilag és politikailag is egyre jobban kettészakad.
  2. A koreai óriáscégek, mint a Samsung, Hyundai vagy LG gazdasági dominanciájával és az ebből fakadó egyenlőtlenségekkel szemben egyre nagyobb a társadalmi-politikai ellenállás.
  3. Mindemellett pedig maguk a cégek is egyre gyengébben muzsikálnak, elég csak a Samsung legutóbbi buktájára gondolni a Galaxy Note 7 felrobbanó akkumulátoraival.
  4. De általában véve az egész dél-koreai gazdaságra igaz, hogy lassabban megy a szekér, mint amit eddig megszoktak, ami nem tesz jót a közhangulatnak.
  5. Tehát az egész exportorientált, nagyvállalatokon alapuló gazdasági-társadalmi rendszer recseg-ropog.

A mostani események már csak azért is ironikusak, mert ennek a recsegő-ropogó rendszernek a megalapozója pont a bukott Pak Gunhje apja volt. A néhai Pak Csong Hi katonai diktátorként az 1960-as években erőteljes iparfejlesztésbe kezdett, a kiválasztott cégeket tűzzel-vassal, na meg egy csomó állami támogatással addig nyomta, amíg egyes kulcságazatokban világszinten is versenyképesek nem lettek.

A keményen teljesítményorientált iparpolitika pedig az évtizedek során hatalmasra dagasztotta azokat a családi cégeknek indult, később jelentősen diverzifikálódott konglomerátumokat, ottani nevükön a csebolokat, amelyek termékei ma világszerte ott vannak a legtöbb háztartásban. (Ezt a fajta állami iparpolitikát, illetve a magyar másolási kísérletet itt elemeztük ki részletesen.)

A dél-koreai fejlesztő állam által irányított sajátos kapitalizmus eredményei az azt megalapozó politikai rendszer brutalitásától függetlenül tényleg lenyűgözőek. Elég csak belegondolni, hogy a 60-as években, amikor ez az egész megindult, Észak-Korea még jobban állt gazdaságilag, mint Dél-Korea, ma már viszont nem lehet őket egy lapon említeni. Sőt, az 50 milliós Dél-Korea ma a világ hatodik legnagyobb exportőre és ötödik legkomplexebb gazdasága. Vásárlóerő-paritáson számolva pedig kis híján olyan fejletté vált, mint az a Japán, amely 1945-ig a Koreai-félsziget gyarmattartója volt, és egyébként maga is átesett egy gazdasági csodán a második világháború után. 

Csebolból vederbe

A baj csak az, hogy manapság egyre több jel utal arra, hogy ez a modell eddig hiába hozott hatalmas sikereket, egyre komolyabb problémákkal küzd. Ahogy egy szakértő fogalmazott még a legutóbbi választás előtt: a koreai gazdaságnak két arca van, és a kettő közti szakadék már-már társadalmi robbanással fenyeget.

A nagyvállalati rendszer ugyanis egy duális gazdaságszerkezetet hozott létre, ahol az egyik oldalon hatalmas mamutcégek állnak szemben a náluk jóval tőkeszegényebb, és nem mellesleg a politikai elithez fűződő kapcsolatok nélkül boldogulni próbáló kisebb vállalkozásokkal. Jól érzékelteti az erőfölényüket, hogy

a legnagyobb tíz konglomerátum kezében van az összes koreai gazdasági vagyon több mint negyede.

De még keményebb az adat, ha a kibocsátást nézzük, ugyanis a Samsung cégcsoportja önmagában a dél-koreai gazdasági termelés ötödét állítja elő. Ebben a felállásban a csebolok ellenfeleinek nem sok esélye van, őket kiszorítják és elnyomják a piacon, a legjobb munkavállalóikat pedig elszívják tőlük. A kicsik elnyomása viszont gyakran azt is jelenti, hogy velük együtt az innovatív ötleteik is mennek a kukába. A tőlük elcsábított kreatív feltalálók pedig a cseboloknál jóval kisebb teret kapnak ötleteik megvalósítására, hiszen egy már eleve olajozott nagyvállalati struktúrába kell beilleszkedniük. 

Erre persze könnyen lehetne az a válasz, hogy dehát Dél-Korea a világ egyik leginnovatívabb gazdasága, a csebolok pedig könyörtelen és sikeres technológiai harcot vívnak a japánokkal és az amerikaiakkal. Azonban a dél-koreai innovációs modellre (ahogy korábban a japánra is) jellemző, hogy mamutcégek inkább a már létező technológiák fokozatos továbbfejlesztésében jók, nem pedig gyökeresen új dolgok kitalálásában és meghonosításában. A Samsung jól le tudta másolni az iPhone-t, sőt sok tekintetben mára meg is tudta verni, de a következő Apple vagy Google nem Dél-Koreából fog jönni. 

Hogy is néz ki egy csebol?

Bár a nagyjából négytucat dél-koreai csebol felépítése és működése között bőven vannak jelentős különbségek, a közös kapocs köztük, hogy

  • egy szűk kör, jellemzően egy (kiterjedt) család kezében vannak
  • és egy diverzifikált, számos iparágban jelenlévő üzleti csoportot fognak össze.

Az igazi tulajdonosok, azaz a csebolok mögött álló családok általában csak egy vagy néhány nagyobb cégben jelennek meg hivatalosan, ez a cégcsoport központi vállalata. Ennek a központi vállalnak számos kapcsolt cége és leányvállalata van, amelyek működése fölött közvetlen irányítással bír.

Jellemzően előfordul a leányok között nehézipari, könnyűipari, vegyipari, autóipari cég, biztosító és pénzügyi szolgáltató, elektronikai és informatikai vállalat, sőt olykor turisztikai, kereskedelmi és szállítmányozási bizniszek is. Ezek a cégek pedig nemcsak a fő vállalathoz kapcsolódnak, a csoport alacsonyabb rendű tagjai egymásban is tulajdonosok.

Tehát az egész egy nagy, kusza, átláthatatlanul összefonódott céghálót eredményez. Beszédes adat, hogy a Samsung csebol összesen 80 céget ölel fel, miközben a tulajdonos Li família csak egyben jelenik meg.

És a csoport egészét nézve hiába nagyon kicsi a részvényhányaduk, az irányítás mégis a család kezében van. A koreai versenyhivatal szerint például a tíz legnagyobb cégcsoport mögött álló családok átlagosan csupán 3,5 százalékát birtokolják a cseboljuk részvényeinek, a bonyolult kereszttulajdonlásokkal kialakított irányítási rendszernek köszönhetően azonban mégis övék a szavazatok 55 százaléka a csoport vezetését érintő kérdésekben.

Persze erre egyelőre a cseboloknak még nincs is szükségük, nagyon jól megélnek abból, hogy a Samsung és az LG folyamatosan kiszorítja az amerikai, európai és japán gyártókat az egyes ipari és elektronikai piacokról. Viszont ahhoz, hogy tovább tudjanak gazdagodni, ideje lenne átállniuk a követésről a diktálásra. Ez a japánoknak hasonló strukturális okokból nem sikerült annak idején az amerikaiakkal szemben, és most a koreaiak sem állnak jól. Már csak azért sem, mert amit ők csináltak a japánokkal (azaz hogy megcsináljak ugyanazt egy kicsit jobban és egy kicsit olcsóbban), azt most éppen a kínaiak kezdték el velük. A Samsung pedig hosszabb távon nem fog tudni árban versenyre kelni a Huawei-jel, ezért kénytelen lesz az innovációban előrébb lépni.

Valójában ez a hatás a valamivel kevésbé összetett piacokon már most tetten érhető: a hagyományos koreai húzóágazatnak számító acélipar és hajógyártás dögrováson van az olcsó kínai konkurencia miatt, folyamatosak a leépítések ezekben a szektorokban. Ahogy pedig a kínaiak jönnek fel, egyre nehezebb lesz majd versenyezni velük, sőt egyre nehezebb lesz majd betörni a kínai piacra is, ha elkezdik a felsőbb szegmenseket is leuralni az ottani gyártók. Persze a Samsung és az LG jóval több, mint ami a felszínen látszik belőlük, hiszen számos ipari, finommechanikai területen élen járnak, még az iPhone alkatrészeinek a nagy részét is ők gyártják. Azonban nagyobb dobások nélkül, csak ebből nehéz lesz fenntartani azt a fejlődést, amit eddig produkáltak ők és az ország.

Nem mindenki járt jól           

Szállításra váró konténerek Puszan kikötőjében
Szállításra váró konténerek Puszan kikötőjében
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

A duális gazdaságszerkezet a termelékenységen és a béreken is meglátszódik. Míg az exportáló csebolokhoz ömlik a pénz, addig az elsősorban belföldre termelő kis- és középvállalkozásoknak az árnyékukban jóval kisebb koncok jutnak. Ami egyben azt is jelenti, hogy a cseboloknál dolgozók és a nem cseboloknál dolgozók közötti jövedelmi szakadék is egyre nő, emiatt tehát  sikerükkel a konglomerátumok óhatatlanul is szétszakítják a társadalmat.

Értéküket és termelésüket tekintve hiába hatalmas a néhány tucat vállalatcsoport, ahhoz bőven kevesek, hogy munkát adjanak az 50 milliós dél-koreai lakosság többségének. De önmagukban még csak egy sima középosztályt sem tudnak eltartani, a dolgozóik között a mai napig rengeteg a relatíve olcsón foglalkoztatott, a több évtizedes dübörgő növekedés ellenére máig szerény körülmények között élő gyári munkás. Ráadásul pont őket fenyegeti a legjobban a kínaiak előretörése és a hagyományos iparágak kiüresedése.

Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy különösen az idősebbek körében egyre nagyobb a munkanélküliség és az elszegényedés mértéke, miközben a koreai szociális ellátórendszer minimum hiányos. Bizonyos szempontból emögött is a csebolok állnak: a vállalatok nemzetközi versenyképességét javítandó rendkívül alacsonyak az adók az országban. Az állami bevételek csak a GDP negyedét érik el, ami a többi fejlett országhoz képest rendkívül alacsony, általában 40-50 százalék körül van ez az érték. Ebből pedig következik, hogy a koreai állam messze nem tud olyan szintű szociális védőhálót fenntartani, mint mondjuk az európai országok, pedig a társadalom öregedésével egyre nagyobb szükség lenne rá.

De természetesen a város és vidék közti ellentét is megvan. És ha esetleg valaki szerint Budapest egy hatalmas vízfej, akkor nem árt belegondolnia abba, hogy Dél-Koreában a főváros közvetlen gazdasági vonzáskörzetében él a lakosság fele, a másik nagy iparterületen, Puszanban pedig további közel ötöde. Bár ahogy az a világban mindenhol lenni szokott, pont ezek a nagyvárosok szoktak a baloldalra szavazni, a vidék pedig a konzervatívoké.

Gazdasági demokráciát

A másik gond a csebolrendszerrel, hogy hiába demokratizálódott azóta az ország, a gazdasági-hatalmi elit keveset változott. A nagy cégek most is pár család kezében vannak, és bár volt az utóbbi két és fél évtizedben pár eliten kívüli, balos elnöke is Dél-Koreának, az, hogy az ifjabb Pak négy éve hatalomra juthatott, jól jelzi, hogy a rendszerváltás ott sem járt szélesebb körű elitváltással. 

Amivel a dolog erkölcsi vonzatai mellett a gyakorlatban leginkább az a baj, hogy a csebolok és rajtuk keresztül a dél-koreai gazdaság irányítása így továbbra is homályos céghálókon, kívülről ismeretlen kereszttulajdonlásokon, átláthatatlan családi, rokoni és baráti kapcsolatokon keresztül bonyolódik, amibe csak a mostanihoz hasonló botrányokon keresztül nyer néha egy-egy rövidebb betekintést a nép. (A Samsung dinasztikus irányításáról és az ez ellen küzdő külső befektetők csatájáról itt írtunk részletesen.)

Nem véletlen, hogy már az előző, 2012-es elnökválasztás is a gazdasági demokratizálásról szólt, azaz arról, hogy ideje lenne a csebolok körmére csapni, átláthatóbbá tenni a működésüket, leválasztani a politikai- és bürokrataelitről a gazdasági elitet, és általában véve megreformálni a nagyvállalatok állami szabályozását. Ettől pedig  a láthatatlan elitbeli machinációk napvilágra csalogatásán túl azt várják a témában kampányolók, hogy a így megakadályozható lehet a gazdasági-vagyoni egyenlőtlenségek elharapódzása és a középosztály szétszakadása.

Az üggyel kapcsolatos társadalmi feszültséget jelzi, hogy a 2012-es választások előtt még Pak konzervatív pártja, a hagyományosan csebolbarát Szaneuri is kénytelen volt reformígéretekkel előállni. Sőt elemzők szerint pont azért is tudott győzni, mert “megelőző csapásként” gyakorlatilag lenyúlta a balliberálisok főbb gazdasági ígéreteit. Tehát végül még Pak is azzal kampányolt, hogy majd jól megregulázza azokat a túl nagyra nőtt cégeket, amelyeket apja kezdett el felhizlalni.

Aztán eltelt néhány év, és a reformok valahogy nem jöttek, az emberek pedig egyre idegesebbek lettek. Valahol ez a feszültség tört elő az utóbbi hetekben a Pak elleni milliós tömegtüntetéseken is. Nem véletlen, hogy a Pak elleni harag hamar elért a gazdasági elitig is, az utóbbi hetekben a legnagyobb konglomerátumok vezetőinek egytől egyig vallomást kellett tenniük arról, hogy mégis miért adományoztak hatalmas összegeket az elnökasszony háttérben mozgó tanácsadójának.

A világgazdaságban fújó keleti szelek

Eddig persze azért elég jól lehetett takarózni azzal, hogy hát mégis mi lenne Dél-Koreával a csebolok nélkül, de manapság már szakértői körökben is egyre többen hangoztatják, hogy azért a konglomerátumokra ráférne egy kis felrázás. Hiszen a homályos cégtulajdonlási és cégvezetési hálók nemcsak felháborító dolgok a kívülállók számára, de elméletileg eléggé rontják a cégvezetés hatékonyságát is.

Az ezt alátámasztó jelekért nem kell messzire menni, hiszen egyre több körülöttük a balhé, eredményeik pedig egyre kevésbé fényesek, ami azt jelzi, hogy nem feltétlenül lenne hátrányos egy kicsit átláthatóbb, jobban ellenőrzött vezetési rendszert bevezetniük.

  • Legutóbb a Hanjin hajóztató cég látványos csődje hívta fel a figyelmet arra, hogy valami nincs rendben a koreai cégvilágban.
  • Előtte pedig a Samsung bukott hatalmasat a Galaxy Note 7 telefon felrobbanó akkumulátoraival, ami a cég bevételében és piaci árában is milliárdos mínuszt hozott.
  • A két esemény között pedig az egyik legnagyobb csebol, az itthon kevéssé ismert Lotte-csoport vezetését kapták el egy korrupciós ügyben, a konglomerátum egyik alelnöke öngyilkos is lett, amikor kikerült a szennyes.
  • Már tavalyelőtt is volt egy nagyobb balhé a Korean Air légitársaságnál, a cikk elején már említett mogyorós történet miatt lett közellenség a céget irányító családból.
  • Ahogy az egész országot mélyen megrázó, 300 halálos áldozatot követelő 2014-es kompszerencsétlenségről is kiderült végül, hogy nemcsak a kapitány hibája, hanem végső soron a korrupció és a gazdasági elit és a hatóságok közti erős összefonódás okozta.

És hiába kerülték el a nagyobb botrányok, a Hyundai és a Kia forgalma sem az igazi. Hogy nincs rendben minden az autóiparban sem, azt jelzi, hogy előbbi cégnél az ősszel 12 év óta először tartottak sztrájkot. Az export két éve egyre lassabb ütemben növekszik, ahogy az egész gazdaság is. Ahogy a Bloomberg egy kicsit körülményesen összefoglalta, "szörnyű, rettenetes, nem jó, nagyon rossz éve" volt Dél-Koreának.

Persze nem mindenről a csebolok tehetnek. A rossz dél-koreai év azért is lett ilyen rossz, mert a világgazdaság és főleg a Korea fő piacának számító Kína növekedése is megzuhant, a radikálisan exportorientált gazdaságszerkezet pedig elég érzékeny az ilyesmire. Magyarul ha a kínaiak nem vásárolnak, akkor a koreai cégeknek sem megy ám olyan jól. Pak és a konzervatív kormánypárt pedig részben arra hivatkozva nem ment neki a cseboloknak, hogy ebben a helyzetben tovább rontana az ország kilátásain, ha elkezdenék vegzálni a nagy cégeket.

Azonban valahol ez is a csebolrendszer gyengeségét jelzi: míg az exportszektor erős, a belső fogyasztás gyenge, az embereknek nincs elég elkölthető pénzük, de ha lenne a hatékonytalan szolgáltatási szektor akkor sem biztos, hogy elnyelné. Amíg viszont ez így marad, addig rendkívül kiszolgáltatottak lesznek a világgazdaságban egyre gyengébben fújó szeleknek. Hosszabb távon pedig könnyen Japán sorsára juthatnak, ahol nagyon hasonló problémák jelentkeztek a gazdasági csoda hirtelen kifulladása után, ezekkel a problémákkal pedig a mai napig nem tudtak megküzdeni. 

Nem kell sajnálni őket

Persze azért kicsit korai lenne elkezdeni ásni a koreai gazdaság sírját. Az 1998-as nagy ázsiai válság óta nem volt recesszió náluk (2008-2009-ben sem), sőt a lassulás ott azt jelenti, hogy idén és jövőre csak 2,5 százalékos lesz a növekedés. Ez bár jóval lassabb, mint amihez a 2008 előtti időkben szoktak, de egy relatíve fejlett gazdaságtól egyáltalán nem rossz teljesítmény a mai világgazdasági körülmények között. (Összehasonlításképpen: az eleve fejlettebb Koreánál az utóbbi tíz évből csak 2014-ben tudott erősebben növekedni Magyarország, pedig ők egy fillér EU-támogatást sem kaptak.)

A Samsung, az LG és a Hyundai teljesítménye pedig hiába ingott meg idén, azért a világ majdnem mindegyik országa rettenetesen szerencsésnek tartaná magát, ha lenne három ilyen vállalata, amelyek előtt a bukdácsolás ellenére azért középtávon még mindig elég szép jövő áll.

Az tagadhatatlan, hogy a nyers GDP-adatok és a nagyvállalati eredmények nem feltétlenül fedik a társadalmi realitásokat. Azonban a reformokhoz bőven van még mozgásterük, például nyugodtan tudnak valamivel több adót szedni anélkül, hogy ezzel megborítanák a gazdaságot. De ott van például a manapság itthon is sokat emlegetett PISA-teszt, amely alapján még mindig a koreaiaké a világ egyik leghatékonyabb közoktatási rendszere, a fiatal (35 alatti) diplomások arányát tekintve pedig világelsők, tehát rendkívül jól képzett munkaereje van az országnak.

A fiatal diplomások közül persze egyre többnek az a baja, hogy a jó képzettségük mellé nem mindig jár jó munkahely, sőt néha semmilyen munkahelyet sem találnak. Azonban még mindig egyszerűbb dilemma, ha egy csomó dühös, de jól képzett embernek kell munkát adni, mint amikor egy csomó dühös és alacsonyan képzett embernek, ahogy ez például az Egyesült Államokban van. 

Mi azért megirigyelhetnénk

Balra: a koreai házelnök megindítja a szavazást a Pak Gunhje elnök elleni bizalmatlansági indítványról. Jobbra: Park Gunhje távozik beszéde után az elnöki Kék Házból.
Balra: a koreai házelnök megindítja a szavazást a Pak Gunhje elnök elleni bizalmatlansági indítványról. Jobbra: Park Gunhje távozik beszéde után az elnöki Kék Házból.
Fotó: Kim Hong-Ji / AFP

Az utóbbi hetek népharagját látva pedig egy erősebb túlélési ösztönnel megáldott elit jó esetben elég gyorsan elkezd majd azon gondolkodni, hogy megoldásokat keressen, ne adj’ isten belekezdjenek a négy éve megígért reformokba. Azzal pedig hiába riogatnak sokan, hogy a gazdasági demokratizálás feltétlenül rontja majd a csebolok teljesítményét, hiszen ezek a jelenlegi formájukban egy korábbi gazdaságfejlődési szakasz kövületei. Az iparosítás kezdeti szakaszaiban például Európában is elterjedtek voltak a konglomerátumok, a fejlődés későbbi stádiumában viszont jellemzően már a specializálódó vállalatok, nem pedig a rengeteg különböző csáppal rendelkező cégcsoportok maradtak hatékonyak és innovatívak. Semmi ok azt feltételezni, hogy Koreában ne hatna rájuk pozitívan a szétdarabolás. 

Ahogy arról sem szabad elfeledkezni a dél-koreai politikai-gazdasági rendszer megítélésekor, hogy nem ez az egyetlen ország, ahol sajtóhírek szerint egy homályos hátterű, a nyilvánosság elől kifejezetten bujkáló ember a legfőbb politikai hatalom birtokosának első számú bizalmasa és stratégája, és ez a semmiféle hivatalos poszttal és megbízatással nem rendelkező homályos hátterű tanácsadó a kormányhoz közel álló üzleti köröktől kap nagy összegeket ismeretlen okból és célokra.

Ott amikor minderre fény derült, országos botrány tört ki, két hónapon át minden hétvégén megtelt a főváros legnagyobb tere tüntetők millióival. A botrány hatására többen saját pártjából is szembementek az elnökkel, sőt a parlament a végén megszavazta az ellene benyújtott bizalmatlansági indítványt, és egyelőre csak ideiglenesen és a teljes vizsgálat végéig, de el is távolították a posztról.

Úgyhogy lehet, hogy lassan megy a koreai megtisztulási folyamat, de legalább elindult, és ez már önmagában a megújulásra való képesség jele.