Ez is eljött: Szaúd-Arábia első szélerőműve

2016.12.18. 18:40

A világ legértékesebb cégének tartott szaúdi állami olajvállalat megrendelte első szélerőművét, amit a tervek szerint a következő hónapban vesznek majd használatba az olajmonarchiában – írja a Reuters.

Hiába rendelkeznek ugyanis hatalmas olajvagyonnal, a szaúdiak diverzifikálni akarják energiaellátásukat, és az olajon kívül más forrásokat is be akarnak vonni a növekvő energiaigény kielégítésére. A távlati terv pedig az, hogy 2030-a 9,5 gigawatt energiát termeljenek megújuló forrásokból.

Az új idők szele először az ország északnyugati részén lévő Turaifbe fog elérni, ide telepíti majd az amerikai GE az első szaúdi szélkereket. Ugyanis a felmérések szerint itt energetikai szempontból kitűnő, azaz jó erős és tartós szelek fújnak, amelyekből bőven lehet áramot termelni.

Az első szélerőmáű mindjárt 250 szaúdi háztartás ellátására lesz alkalmas a csúcsteljesítményén, és évi 18600 hordó olajat spórolhatnak rajta.