Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Mégsem menekült meg az olasz bankrendszer, sőt

2016.12.21. 12:45

Hiába bukott meg a december eleji népszavazás és vele a reformer kormányfő, Matteo Renzi Olaszországban, és hiába roskadozik közben az ország bankrendszere, a pénzpiacok eddig egész nyugodtan tűrték ezt, mert úgy voltak vele, hogy az új miniszterelnök ott folytatja majd a bankmentést, ahol Renzi abbahagyta, és a végén úgysem lesz semmi baj.

Hétfőn ennek érdekében egy bankmentőcsomag-tervezetet is belengetett a kormány, amit a parlament el is fogadott szerdán. A bajok azonban látszólag nagyobbak, mint a mentőcsomag.

Kiderült ugyanis, hogy az ország harmadik legnagyobb, mellesleg a világ legöregebb működő bankja, a Banca Monte dei Paschi di Siena (MPS) jövő áprilisig kifogyhat a pénzből, ha nem kap addig egy jelentősebb tőkeinjekciót.

Korábban is tudni lehetett, hogy nagy bajban van a bank, de eddig legalább úgy tűnt, egy évre elegendő pénz azért van a kasszában. A hírekre a bank részvényárfolyama zuhanásba kezdett, csak szerdán 10 százalékot esett, de már az előző napokban is gyengélkedett. A bank 5 milliárd eurót akar összeszedni az év végéig, de eddig csak 500 milliót sikerült, tehát egyre valószínűbb, hogy az államnak kell kimentenie. (Az MPS és az olasz bankrendszer gondjairól legutóbb itt írtunk részletesen. Ennél is részletesebben pedig még nyáron, itt.)

De nemcsak ez az egy bank a gond, az egész olasz bankrendszer nagyon tőkeszegény. A Bloomberg számításai szerint 52 milliárd eurós lyuk tátong a bakok könyveiben, és a 20 milliárd eurós állami mentőcsomag ennek egy részét tudná csak betömni. A dolgot tovább nehezíti, hogy a piacokról is egyre kevésbé (és csak egyre drágábban) tudnak pénzt szerezni az olasz bankok, mert egyre kevésbé bíznak bennük.

Egyelőre pedig az Európai Központi Banktól sem érkezett segítség, Frankfurtban nagy a szigor, az MPS-nek sem engedték, hogy halasztgassa feltőkésítési próbálkozásait, ha az év végéig nem talál ki valamit a bank, akkor a felügyelet drasztikus lépéseket hozhat. Három további bank van még, amelynek az EKB szerint hamar ki kell pucolniuk könyveiket, mert különben fel kell függeszteniük a működést.

A legnagyobb probléma, hogy az állami bankmentés esetén a betétesek és a kisbefektető kötvényesek is megszívják, ami politikailag nagyon rosszul jönne ki, miután az amúgy is a legnépszerűbb pártnak számító populista, euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalmat erősítené. Viszont ha nem mentik a bankokat, az könnyen lehet, hogy megrengetné az egész olasz, és ezáltal az egész európai bankrendszert is, mert elég sok a gyenge tőkehelyzetű pénzintézet Itáliában és a kontinensen.