A NAV nem a barátja, túlszámlázhatja idei adóját

2017.01.02. 07:58

Akárcsak a minap a köztévé szokatlanul őszinte szakértője, úgy a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének, azaz az adókamarának az elnöke is kemény szavakkal illette a tavalyi adóváltoztatásokat, illetve általában véve a kormány és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkáját. Zara László a Magyar Nemzetnek adott interjújában egyebek mellett arról beszélt, hogy

  • növeli a bizonytalanságot és nagyobb alkalmazkodási terheket ró az emberekre, hogy a kormány évente három-négy adócsomagot jelent be;
  • bár próbálják így beállítani, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem az adózó barátja;
  • sőt ha az ember nem figyel, akár a kelleténél több adót is kiróhatnak rá idén;
  • online kassza pedig bár nem rossz ötlet, de rosszul kivitelezték.

Zara a jövő évi adózási változtatásokról, amelyeket itt hosszabban is összefoglaltunk, elmondta: a kivállalkozások jól jártak az új szabályokkal, és a járulékcsökkentésre is régóta szükség volt, viszont a minimálbér- és a bérminimum-emelés még a járulékcsökkentéssel együtt is leépítésekkel vagy trükközéssel járhat. 

Az adókamara elnöke szerint emellett  az egy év alatt bejelentett négy adócsomag túl sok, növeli a jogbizonytalanságot, az emberek nem tudnak ilyen gyorsan alkalmazkodni az új szabályokhoz. És azt is kétségbe vonta, hogy (amint a kormányzat hangoztatja) a NAV az adózó barátja lenne, szerinte 

az adózás rendjéről szóló törvény még mindig a hatóság szemszögéből van megfogalmazva, a NAV-nak vannak jogai, az emberek jogai viszont elhalványulnak benne. 

Bár az adótanácsadóknak nyilvánvalóan már csak önös anyagi érdekeik miatt sem örülnek annak, hogy a NAV idéntől átvállalja az emberek adóbevallásának kitöltését, Zara szerint szakmai problémák is lehetnek ezzel. Így ez eleve "egészen elképesztő adminisztrációval jár majd a hatóság számára, a teljes adózói körre bevezetni rendkívül bonyolultnak tűnik". Ehhez hatalmas informatikai fejlesztésekre van szükség, bár két hónapja még nem állt rosszul e téren a hatóság.

Viszont abból is lehet probléma, hogy amikor az adózókat március-április környékén értesítik, mennyi az adójuk, és mennyit kellene fizetniük, minden valószínűség szerint az emberek nem nézik majd meg kellőképpen az értesítést, inkább elfogadják a hatóság által kiküldött adatokat. Pedig Zara László szerint nem biztos, hogy nem lehetne csökkenteni a fizetendő közterhet. Viszont ha nem reklamálnak, ezt tekintik majd végleges bevallásnak, azaz

a NAV végül több adót fizettethet, mint kellene.

A jó és rossz adózókkal kapcsolatban azt mondta, ennek a rendszernek nincs sok hatása, mert az adózók döntő többsége se nem jó, se nem rossz adós, de a jók számára sincs jelentős előnye a dolognak. Hasonló a helyzet az online pénztárgépekkel, ezeknek van pozitív, fehérítő hatásuk, de jobb lenne összehangolni őket az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) is, és nem kéne mindenkire, például a masszőrökre is kiterjeszteni a dolgot.