Iván
17 °C
32 °C

A Műegyetem gazdasági kara távozna, de még mindig ragaszkodik hozzá a többi kar

2017.01.11. 23:08

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának (GTK) tanácsa szerdai ülésén nem fogadta el a szenátus előző nap meghozott döntését, amely kimondta, hogy az intézmény integritásának megőrzésére törekednek, és ehhez kérik a fenntartó támogatását - írja az MTI.

A végső szót a fenntartó, az Emberi Erőforrások Minisztériuma mondja ki.           

A BME kedden azt közölte, hogy fennmaradhat az egyetem jelenlegi egysége, miután a szenátus újra megerősítette, hogy az intézmény szerves és lényeges részének tekinti a GTK-t.  Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írták, "a szenátus keddi ülésén elfogadta az általa kijelölt, tavaly december 19-én felállított testület elnökének előterjesztését és a testület konkrét intézkedési javaslatait a GTK által felvetett problémák BME-n belüli megoldására". 

A kijelölt testület feladata az volt, hogy javaslatokat tegyen a problémák rendezésére és tárgyaljon a GTK kari tanácsa által megválasztott öt képviselővel, a karok dékánjaival, a hallgatói képviseletekkel, a fenntartó képviselőjével és minden érintettel. 

A Faigl Ferenc dékán vezette egyeztetés eredményeként létrejött a problémák megoldását tartalmazó javaslat, amelyet a szenátus 22 igen, 2 nem, 2 tartózkodás mellett elfogadott. A gondokat négy csoportba sorolták: oktatási, gazdálkodáshoz kötődő, habilitációval és egyetemi tanári kinevezésekkel kapcsolatos, valamint szervezeti kérdések.

Tavaly októberben megírtuk, hogy a GTK az Eötvös Loránd Tudományegyetemhez (ELTE) kerülhet, amire reagálva a Műegyetem szenátusa kijelentette, hogy az intézménynek szüksége van humán és gazdasági ismereteket tanító szervezeti egységre.

Az oktatásért felelős államtitkárság december elején közölte, hogy fenntartóként kezdeményezi, hogy a kar 2017. augusztus 1-jétől tartozzon az ELTE-hez, amire az ELTE december 13-án közölte: szenátusa támogatja a fenntartó kezdeményezését a kar intézményükbe integrálásáról. Azt írták: november 29-én kaptak hivatalos tájékoztatást arról, a GTK már nem lát rá reményt, hogy tevékenységét a BME keretein belül folytassa, és ezért kezdeményezte a fenntartónál az áthelyezését az ELTE-re.