Tarsoly Csaba: Iratokat hamisított a rendőrség
Panaszt tett a büntetés-végrehajtási ügyésznél Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy elsődleges vádlottja, aki azt állítja, a rendőrség tovább tartotta előzetesben, mint lehetett volna, majd erről még iratokat is hamisított – írja a Blikk.
![Tarsoly Csaba (középen) és a Quaestor-ügy vádlottjai a bíróságon.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1442/14429/144290/14429056_1ef57958c678a51d8d29a44ec58c9b9a_wm.jpg)
Az érvényes törvények szerint maximum 72 óra lehet aközött, hogy valakit őrizetbe vesznek, és aközött, hogy a bíróság elrendeli az előzetes letartóztatást. Elvileg amint percre pontosan letelik a három nap bírói döntés nélkül, szabadon kell engedni az őrizetest. Tarsoly viszont azt állítja, hogy őt 16:40-kor tartóztatták le, az előzetesről viszont három nap múlva 16:53 és 17:07 között döntött a bíróság. Vagyis
A rendőrségi jegyzőkönyv szerint viszont csak később fogták el a 200 milliárdos kárt okozó csalással és sikkasztással vádolt cégvezetőt, így minden rendben volt az előzetes letartóztatás folyamatával. Tarsoly azt állítja, a telefonja híváslistájával bizonyítani tudja, hogy mikor vették őrizetbe, az pedig ellentmond a rendőrségi iratoknak, vagyis a rendőrség meghamisíthatta a jegyzőkönyvet.
Nem lenne példátlan, hogy nem sikerülne a törvényileg előírt három nap alatt dönteni az előzetes letartóztatásról, a Blikk szerint például ugyanez történt a Quaestor-ügy harmadrendű vádlottjával, M. Zsolttal. Neki viszont megmondta a nyomozási bíró, hogy mivel letelt a 72 óra, ezért szabadon távozhat, de nem ajánlja, hogy így tegyen, mert úgyis őrizetbe veszik újra, ha megvan a döntés az előzetesről. M. Zsolt így inkább maradt a tárgyalóteremben, Tarsolynak viszont senki nem kínálta föl ezt a lehetőséget.
Tarsoly panaszát a bv.-ügyészség továbbította a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol már foglalkoznak az üggyel.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)