Gyöngyi
9 °C
9 °C

Húsz évig rossz lesz, aztán majd meglátjuk

063 487714920
2017.01.16. 11:16
Amikor Donald Trump január 20-án beköltözik a Fehér Házba, sok minden más mellett egy nagyjából 70 oldalas jelentés várja majd az asztalán. Ebből kiolvashatja, hogy az amerikai hírszerzés szerint mi vár a világra a következő 18-20 évben. Ha pedig az új elnök veszi a fáradságot, hogy legalább átfussa a jelentést, nem sok oka lesz az optimizmusra. Abból ugyanis az derül ki, hogy ami most rossz a világban, az a következő két évtizedben többnyire csak még rosszabb lesz. De aztán lehet, hogy valami jó is kisül a dologból.

A National Intelligence Council (NIC) az amerikai hírszerző szolgálatok igazgatóját kiszolgáló agytröszt, amely egyéb tevékenységei mellett négyévente elkészíti az éppen ciklusát elkezdő elnöknek a 15-20 évre előre tekintő Global Trends nevű jelentését.

Mivel húsz évre senki nem lát előre, ezért a mű nagyon fura keveréke a tudománynak és a fikciónak, amiben a statisztikailag megalapozott előrejelzések – mondjuk a városi népesség növekedéséről – felváltva kapnak helyett olyan képzelt beszámolókkal, mint egy 2028-as indiai–pakisztáni nukleáris háború, vagy az, hogy hogyan kapott közös Nobel-békedíjat a kínai és amerikai elnök. Mindenesetre a jelentés készítői igyekeznek olyan szcenáriókat kitalálni, amelyek nagyjából következnek a már most megfigyelhető és előrejelezhető folyamatokból.

A Trump elnökségére készült jelentés 2035-ig tekint a jövőbe. A National Intelligence Council szerint a következő 18-20 évben egyre nehezebb lesz kormányozni a világ államait, mert a változó gazdasági és technológiai környezetben

  • egyre nehezebb lesz kielégíteni a polgárok igényeit, miközben
  • a második világháború után kialakult nemzetközi rendszer gyakorlatilag szétesik,
  • a világot pedig egyre inkább szétszaggatja a klímaváltozás és a terrorizmus.

A jelentés három szcenáriót vázol fel, amelyek inkább kiegészítik egymást, mint hogy egymás alternatívái lennének. És mindegyikben éppen csak pislákol valami remény arra, hogy húsz év múlva nem lesz teljesen rettenetes a világ.

Bezárkózik a világ

Azt gondolná az ember, hogy 2035-re már kikászálódik a világ a 2008-as válságból, de az amerikai hírszerzés elemzői ebben nem nagyon bíznak. A jelentés gazdasági forgatókönyve szerint 

a következő húsz évben leginkább csak döcögni fog a világgazdaság, nagy növekedés nem lesz.

Ebben a kis jelenetben 2035-ben egy közgazdász próbálja összefoglalni az elmúlt húsz év tapasztalatait. Röviden azt látja, hogy a válság előtt viszonylag nyitott világ húsz év alatt bezárult. A megtépázott munkás- és középosztálybeli szavazók – akik már a válság előtt is leginkább azt tapasztalták, hogy a bérük évtizedek óta stagnál, miközben egyre nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek – egyre inkább a globalizáció ellen fordultak, az általuk megválasztott politikusok pedig erre válaszul elkezdtek egyre inkább protekcionista lépéseket hozni. Ennek az lett az eredménye, hogy a gyakorlatilag szétszakadtak a globális termelési láncok és kereskedelmi hálózatok, helyettük kis regionális hálózatok alakultak ki, és egyre több mindent kell helyben megoldani.

Bár ez jó lehetőséget teremt pár ügyes vállalkozónak, akik most már 3D-ben nyomtatják azokat a dolgokat, amiket húsz éve Kínában gyártattak le, továbbá a robotikában, mesterséges intelligenciában van növekedési lehetőség a képzelt jövőbeli közgazdász szerint, összességében nem annyira jött be a nagy bezárkózás:

  • A visszaeső növekedés miatt csökkent a nyersanyagok kereslete, ami hazavágta az olajtermelő országok (Oroszország, a közel-keleti és latin-amerikai államok) gazdaságát.
  • Kínai és India nem nagyon tudott kikecmeregni a közepes jövedelmi csapdából, vagyis nem tudtak eljutni a nyugati országok jövedelmi szintjére.
  • Az EU semmilyen kormányzati programmal nem tudta beindítani a növekedést, az export kiesése pedig végleg betett az európai gazdaságnak.
  • A klímaváltozás miatt pedig egyre kevesebb az élelmiszer és a víz, ami főleg a Közel-Keleten és Afrikában okoz óriási gondokat.
  • És ha ez még nem lenne elég: a jelentés még elképzelt egy 2023-ban kitörő globális járványt, amire válaszul gyakorlatilag összedől a globális utazási infrastruktúra, még jobban bezárva a világot.

A nagy protekcionizmussal a globalizáció ellen kikelő munkás- és középosztály sem járt igazán jól, mert bár visszatért az ipar, de azt egyre inkább robotizálták, így több munkahely nem lett. Ráadásul nem is nagyon van, aki dolgozzon: a fejlett országokban az átlagos (medián) életkor 2035-re alulról vagy felülről súrolja az 50-et (ez most az EU-ban 41, az USA-ban és Kínában 36, japánban 45 év), a xenofób paranoia és terrorizmus keverékének eredményeként viszont bevándorlókat már nem nagyon engednek be.

A technológia, különösen a biotechnológia fejlődése egyszerűbbé és olcsóbbá tette az ellátást, így sokáig és egészségesen élnek az emberek, csak éppen munkájuk nem nagyon van. Ráadásul, igazi cyberpunk disztópiához illően, az új biotechnológiák adta lehetőségek csak tovább mélyítik a társadalmi különbségeket azok között, akik megengedhetik maguknak, hogy „javítsanak magukon”, és azok között, akik ebből kimaradnak.

Igaz, a köbüki közgazdász optimista, hogy majd most (vagyis húsz év után) beindul a növekedés, hála az okos technológiáknak, a kormányoknak viszont még két évtized múlva is azzal kell majd foglalkozniuk, hogy felkészítsék az embereket és a társadalmat ezekre a technológiai változásokra.

Amerika világának vége

Ez a gazdasági helyzet azzal is együtt jár az amerikai hírszerzés tippje szerint, hogy a következő húsz évben teljesen szétfoszlik a második világháború után kialakult nemzetközi hatalmi rendszer. Sőt, a jelentés, amit Trump olvasgathat, egyenesen azt írja, hogy

az amerikai dominanciának és a szabályokra alapuló nemzetközi rendszernek is belátható időn belül vége lesz.

Ezt a második szcenárió írja le, amit a jövőbeli amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának a szájába álmodott az NIC. Az amerikai hegemónia vége azzal jár, hogy a 2020-as évek közepére minden közepes hatalom kikönyököli magának a saját kis befolyási övezetét a régiójában, ahol az ő szabályai érvényesek, míg mondjuk az emberi jogok vagy hasonlók már nem túl sokat érnek.

Kína maga alá gyömöszöli Kelet-Ázsiát, egész folyókat terel el más országokból, hogy a saját földjeit öntözze, mesterséges szigeteket emel a tengerbe a katonai bázisainak, miközben szulfát-aeroszolokkal bombázza az eget, hogy legyőzze a klímaváltozást. Oroszország hasonlóan csicskítja Közép-Ázsiát, a Közel-Keleten pedig Irán keménykedik. Viszont mindegyik középhatalom éppen csak a határán van annak, hogy szét ne feszítsék a belső társadalmi és gazdasági konfliktusok, úgyhogy a nemzetközi porondon próbálnak erőt felmutatni, kompromisszumra törekedni így már nagyon nehéz a nemzetközi politikában.

Annak ellenére viszont, hogy minden régiós hatalom elég sok fegyvert halmoz föl, a nyílt konfliktust jó ideig sikerül elkerülni, helyette a következő húsz évben mesteri szintre emelik az államok azt, amit most Oroszország és az Egyesült Államok csinál: kibertámadásokkal, propaganda-hadjárattal, proxy harcterekkel, diplomáciai és gazdasági nyomásgyakorlással állandóan harcban állnak, anélkül, hogy ténylegesen háborúznának.

Hogy egy kicsit fűszerezzék a történetet, a jelentés szerzői ebbe a részbe még belefűztek egy jelenetet arról, hogy India és Pakisztán között majdnem kitör a nukleáris háború, miután valamelyik fél hadseregének döntéstámogató mesterséges intelligenciája félreértett valamit, és elindított egy atomrakétát a másik felé, ami föl is robbant egy sivatagban.

A teljes atomholokausztot csak a kínai és amerikai elnök gyors közbelépésével lehetett elkerülni, ami után megosztva kapnak Nobel-békedíjat. Ezt a részt tényleg sokkal inkább egy Tom Clancy-könyvből szedhették a szerzők, mint akármi másból, de azért látszik, hogy az amerikai hírszerzés elemzőinek sincs már túl sok reményük abban, hogy a 21. század is az USA évszázada lesz.

Város > állam

A jelentés egyik visszatérő eleme, a globalizált gazdaság és az amerikai hegemónia elsorvadása mellett az, hogy ahogy gyűlnek a konfliktusok és kihívások a világ minden részén, az államokat egyre nehezebb lesz kormányozni. A kormányzatoknak egyszerre kell majd szembenézniük

  • a rossz gazdasági teljesítmény és egyenlőtlen elosztás miatt mérges választók haragjával,
  • a terrorizmus veszélyével,
  • a folyamatosan növekvő menekültáradattal és ennek hordozott konfliktusaival,
  • a kiber- és fegyveres terrorizmussal,
  • a klímaváltozással, valamint
  • a korábban említett hatalmi machinációkkal.

Összességében az a probléma a jelentés szerint, hogy az emberek egyre több dolgot várnak el az államoktól, amelyeknek viszont egyre több kihívással kell szembenézniük, miközben az erőforrásaik elaprózódnak.

Ahogy a jelentés bevezetője írja, komoly feladat, hogy az államok rendet teremtsenek ebben a káoszban, ez azonban rövid távon nagyon költséges, hosszú távon pedig esélytelen. Alapvetően két út áll a kormányzatok előtt:

  1. vagy minden eddiginél komolyabban és több területen megpróbálják kontrollálni a polgáraik életét, ezzel szépen lassan egyre autoriterebb irányba csúszva, egyre többet feladva a demokráciából;
  2. vagy egyre több területet engednek át az emberek életének kormányzásából az állam alatti szervezeteknek, városi önkormányzatok, civil szervezetek, cégek és egyéb szereplők fura közösségének.

A NIC elemzői úgy látják, hogy a második lehetőségnél a főszereplők az egyre népesebb városok vezetői lehetnek, éppen ezért a kormányzás átalakulásának sztoriját egy kanadai nagyváros jövőbeni polgármesterének nézőpontjából mesélik el.

Az egyik legnagyobb trend ma a világon, a klímaváltozás, robotizáció és hasonló finomságok mellett az, hogy egyre több ember él városokban. Ma az emberiség nagyjából fele városi, 2050-re viszont már a kétharmada lesz az. A megapoliszok száma is folyamatosan emelkedik majd: míg 2014-ben 28 tízmilliósnál nagyobb város volt a világon, 2030-ra már 41 lesz, és 5-10 milliós városból is hússzal több lesz, mint most.

A jelentés szerint ezeknek a vezetői, a civilekkel, vállalatokkal és más közösségekkel együtt lesznek a „soft power” birtokosai, pontosabban nekik kellene lenniük, mert ők azok, akik közelről látják az emberek problémáit, és akik akár egymással nemzetközi összefogásban választ tudnak adni az életet közvetlenül befolyásoló kérdésekre.

Az elképzelt polgármester visszaemlékezéseiben látszik az út, amit az amerikai hírszerzés lát a világ előtt: azok a kormányokat, amelyek nem voltak hajlandóak valamennyi hatalmat átengedni az alsóbb szintekre, hanem megpróbáltak mindent maguk intézni és kontrollálni, szétfeszítették a belső konfliktusok.