Rákay Philip levélben gyalázza az újságírókat a ménesbirtok miatt

2017.02.02. 15:17 Módosítva: 2017.02.02. 15:41

Rákay Philip terjedelmes levélben fejezte ki felháborodását az Indexnek és a többi újságnak, amelyik lehozta, hogy helyet kapott az állami kézbe került mezőhegyesi ménesbirtok igazgatóságában. 

Hatezer katonaló, hatmilliárd forint

A levélben leginkább a magyar újságírótársadalom szakmai színvonalán rugózik a volt köztévés intendáns és vezérigazgató-helyettes. Szerinte a pozíciójáról és a cég feltőkésítéséről szóló cikkeknek illett volna több szót szentelnie a ménesbirtok történelmi hagyományainak, illetve az ő kétségbevonhatatlan szakértelmének, amelyet "jelentős multivállalatok gazdaságstratégiai, valamint kommunikációs tanácsadójaként" szerzett.

A 2,1 milliárdért felvásárolt ménesbirtok 6 milliárdos feltőkésítésének megítélésében Rákay szerint nagyon fontos szempont többek között, hogy a gazdaság "az Osztrák-Magyar Monarchia idején évente hatezer katonalovat adott a hadseregnek és - valódi kuriózumként - három magyar lófajta bölcsője". A felvásárlás maga pedig konkrétan "történelmi tett", punktum. 

Nem létező szabadidejében igazgat az igazgatóság

A gonosz újságok arról sem emlékeztek meg, hogy a Ménesbirtok Zrt. igazgatóságában - ezt az ömlengést muszáj szó szerint idéznem - "szakmájukban egytől egyig megkérdőjelezhetetlen felkészültségű és tudású emberek, akik igen komoly saját egzisztenciával rendelkeznek, és akik kvázi társadalmi munkában, valóban a jobbító szándéktól és

a jó ügy iránti elhivatottságtól vezérelve, a nem létező szabad idejüket áldozva, a saját tapasztalataikat és kapcsolatrendszerüket használva dolgoznak azon, hogy európai szintű mintagazdaság létesüljön Mezőhegyesen.

Rákay diagnózisa minderről, hogy a liberális sajtó "cinikus, állandóan gyanakvó, beteges világképébe" nem fér bele az a gondolkodás, hogy "szép számmal léteznek még olyan emberek Magyarországon, akik az állami vagyont nem széthordani, hanem gyarapítani akarják". Egyébként ebben nagyjából igaza lehet: miután újságíróként az ember combig süllyed minden nap a vadabbnál vadabb korrupciós ügyekbe, az állami vagyon körül legyeskedő nagy számú jóindulatú szakember képe könnyen tűnhet gúnykacajt kiváltó utópiának.

Mi fán terem Rákay új cége? 

Ennyit a levél tartalmáról, és most jöjjön egy mellékes, de annál pikánsabb részlet, amelyet a 444 szúrt ki először. Rákay egy sdwatson.hu-s emailcímről küldte a levelet. Az sdwatson.hu oldalon nincs semmi, az SD & Watson viszont Rákay és a TV2-s Pindroch Ferenc frissen indult cége. Még csak egy mérleget adtak le, abban 76 millió forint bevételt és 29 millió forint profitot mutattak ki, utóbbit rögtön ki is vették a tulajdonosok osztalékban.

Érdekesebb, hogy a 444 úgy tudja, az sdwatson.hu domaint a Lounge Design Kft. nevű cég jegyezte be 2015 végén. Erről a cégről annyit lehet tudni, hogy egy bizonyos Balásy Gyula (reményeink szerint az államérdeket maximálisan tiszteletben tartó cégvezető) érdekeltsége, legutóbb azzal kerültek be a hírekbe, hogy a tulajdonos egy másik cégével együtt keretszerződést kötöttek Rogán Antal propagandaminisztériumával 1,9 milliárd forint értékben. Ennyiből fogják megvalósítani a Magyarország erősödik kampány második fázisát, miután az első fázist lezavarták Csetényi Csaba cégei. 

De korábban is előkerült már a cég neve állami megrendelések körül: az 56-os emlékév kapcsán  kaptak már  nagy összegű megbízásokat, és a Kreatív  információi szerint  a kvótanépszavazásos kampány kék plakátjait is a Lounge Design készítette.