Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

Lázár ki akarja zavarni a Sopronit a boltokból az Igazi Csíki sör miatt

2017.02.03. 10:28

Már nem csak a jelenlegi kultúránkat, hanem a történelmünket is a Lixid Project Kft. 2014 óta gyártott söre, az Igaz Csíki Sör nevű termék képviseli. Legalábbis úgy tűnik, hogy Hódmezővásárhely vezetése szerint, számol be a Vásárhely24.com. Ezért ők is harcolnának a Heineken ellen, Lázár János pedig támogatja őket ebben. 

Arcátlan bírósági támadás a történelmünk ellen

Egészen pontosan Bálint Gabriella városi képviselő a legutóbbi ülésen elmagyarázta, hogy a török hódoltság idején Erdély és a Székelyföld volt a magyar kultúra őrizője, az itt élők voltak hivatottak ápolni a magyar hagyományokat.

Mindezen örökség ellen indított "arcátlan támadást" a romániai bíróság, amikor egy márkavita végén nem engedték, hogy a Heineken bejáratott Ciuc (Csíki) söre mellé Igazi Csíki Sör néven indítson saját bizniszt a félig szintén holland, zavarosabb hátterű Lixid Project. Ezért a hódmezővásárhelyieknek bojkottálniuk kell a Heineken termékeit.

Lázár kérne valamit a boltosoktól

Az ülésen ott lévő Lázár János miniszterelnökségi miniszter ezt helyeselte, szerinte a városvezetésnek meg kell fogalmaznia egy fajsúlyos kiadványt melyben bojkottra szólítják fel a helyi polgárokat, egyúttal

felkérik a vásárhelyi vendéglátósokat és kereskedőket, hogy lehetőség szerint többé ne forgalmazzák a cég termékeit.

Ha a hódmezővásárhelyiek kiszolgálják Lázár János elvárásait, akkor gyorsan eltűnhet a városból a Sopronitól a Zlaty Bazanton át a Krušovicéig több ismertebb magyarországi sörmárka. Az önkormányzat jó eséllyel nem győzött helyeselni, mert már a következő ülésen a nyilvánosság elé vinnék a Heinekent kipateroló kiáltványt. 

Péternek volt egy ravasz terve

Koszó Péter, Hódmezővásárhely alpolgármestere viszont még rafináltabb róka volt: ő még azt is hozzátette, hogy úgy lehetne segíteni a Igazi Csíki Sörön és a bennük megtestesült teljes székely kultúrán, ha elviszik helyből a gyárat és Hódmezővásárhelyen gyártják tovább a sört. A Hódmezővásárhelyről gyártott székely kultúra önmagában ügyes ötlet lehet, de valahogy majd azt is meg kell oldani a márkaimázshoz, hogy csíki vizet is hozzanak majd hozzá. 

A Lixid Projekt egyébként a mostani ítélettől még más néven lefőzheti ugyanezt a sört is akár, csak nem hívhatja más nyelven se Csíkinek a sörét, ahogy mondjuk itthon se gyárthatnánk Niké cipőt. Főznek is egyébként Székely márkájú sört is, csak az sokkal kevésbé lett sikeres márkanév, mint a nagyobb helyi riválisára hasonlító. A nagyjából 140 főt foglakoztató cég honlapja egyébként péntek reggel már nem is működött. 

Korábban már a Jobbik is felszólította a híveit, hogy bojkottal büntessék a Heinekent. Kis késéssel Boldog István, mezőtúri fideszes képviselő is csatlakozott ehhez. Nála külön érdekes, hogy pont a térségében, 30 éve van sörfőzde Martfű mellett, ami éppenséggel a Heinekené.

Péntek délután a holland nagykövetség is megszólalt a témában, Elzo Molenberg nagykövet-helyettes azt mondta az Indexnek, hogy itt két cég belügyéről van szó, amiben nincs helye politikának. "Ami itt történik, az nem jogállam, hanem valami más" - kommentálták a mai nap fejleményeit.