Olivér
1 °C
5 °C

100-ból 4 vásárlás már netes

2017.02.22. 15:44

Az e-kereskedelem 2016-ban arányaiban háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, a jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka már netes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac 18 százalékkal tudta növelni bevételeit. A növekedési korlátok jelei azonban már látszódnak, így a szektor 2017-ben minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz.

A 2016-os év az online kiskereskedelem vonatkozásában látszólag nem hozott nagy változást: továbbra is dinamikusan, 18 százalékkal nő a piac, 7-8 százalékos éves ütemben emelkedik a magyar online vásárló lakosság mérete, mely jelenleg már eléri a 2,8 millió főt, egyre több ismert, nagy márka jelenik meg a hazai online térben.

A színfalak mögött viszont komoly változások figyelhetők meg:

  • Az online vásárlók száma már második éve csupán egy számjegyű bővülést mutat. Az a kereskedő, aki növekedni akar, annak muszáj a visszatérő vásárlókra építenie.
  • Míg korábban csak 1-2 szektor esetében voltak látható jelei a növekedési korlátoknak, addig a tavalyi év már megmutatta, hogy ezek a korlátok egyes áruházak szintjén is jelen vannak.
  • Még a legnagyobb, legismertebb e-kereskedők közül is csak keveseknek sikerült akár a piaci átlagot meghaladó mértékű növekedést elérnie, miközben több olyan szereplő is befejezte, vagy átalakította a működését, aki bár az elsők között jelent meg a hazai piacon, nem rendelkezett megfelelő pénzügyi háttérrel a felgyorsult iram tartásához.
  • A növekedési korlátok kialakulásához az is hozzájárul, hogy több olyan termékkategória is van, melyben az egy vásárlóra vetített éves költések száma korlátozott, vagy gyakran dedikált alkalmakhoz kötött (pl.: játékok, kulturális termékek).