Nem lesz olyan hizlaló a Nesquik kakaó

2017.02.23. 11:50 Módosítva: 2017.02.23. 11:54

Drasztikusan csökkenti cukorfelhasználását a Nestlé, a svájci élelmiszeripari vállalat 18 ezer tonnával kevesebb cukrot használ fel Európában 2020-ig, így átlagosan 5 százalékkal csökken termékei cukortartalma - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint a cég folyamatosan csökkenti termékei cukor-, só- és zsírtartalmát, ezzel együtt növeli a teljes értékű gabona arányát. Az innovációk révén akár 40 százalékkal csökken az édességek cukortartalma, miközben azok megszokott íze - ami a Nébih szerint egyébként itthon kevésbé kakaós a kelleténél - megmarad. Magyarország az első országok között volt, ahol bevezették a korábbinál 50 százalékkal kevesebb cukrot tartalmazó kakaóitalport, a magyar szakemberek a fejlesztésben is részt vettek.

Az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamok álláspontja szerint 2017 végéig akciótervet kell készíteni az élelmiszerek hozzáadott cukortartalmának csökkentésére, a közlemény szerint ebben a Nestlé is partner. Mivel már több ország dolgozik e cél elérésén, a cég azt szorgalmazza, hogy a munkát az Európai Unió koordinálja, és minden országra érvényes egységes irányelvet alkosson.