Koncertfilmet forgat a költségvetési tartalékból a kormány
Hiába nincs már 60. évfordulója az 1956-os eseményeknek, tovább dübörögnek az 56-os megemlékezési események, persze a magyar állam pénzéből. A múlt pénteki Magyar Közlönyben például az jelent meg, hogy
A Magyar Közlönyből csak az derül ki, hogy a kormány, azon belül is a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda azt szeretné, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékévéhez kapcsolódóan megvalósuló berlini, londoni és párizsi kulturális-művészeti rendezvényről koncertfilm készüljön.
A Napi.hu hétfőn arról írt, hogy pont ezekben a városokban lép majd föl tavasszal Mándoki László zenekara, a Man Doki Soulmates a zenekar „Wings of Freedom” turnéja részeként, így nem kizárható, hogy ezekről a koncertekről készül majd film 227 millióért. Nem ez lenne az első alkalom, hogy Mándoki az állam pénzén koncertezik, 2015-ben a Várkert Bazárban adott ingyenes koncertet a Man Doki Soulmates.
Megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy tényleg Mándoki zenekarára költ-e az állam 227 milliót, amire sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptunk. A válaszban mindössze annyi szerepelt, hogy az 56-os emlékév keretében eddig is voltak koncertek külföldi nagyvárosokban, a koncertfilmet pedig az állami tulajdonú Antenna Hungária készíti, hogy „az 1956-os forradalom és szabadságharc szellemiségét az újkori Magyarország történelmén átívelően bemutató kulturális rendezvények megörökítésre, majd itthon és külföldön bemutatásra kerülhessenek, ezáltal is felhívva Európa és a világ közvéleménynek figyelmét a magyar nép történelmi szerepének fontosságára”.
Az 56-os emlékévre tavaly nagyjából 15 milliárd forintot költött el a kormány, leginkább a Schmidt Mária vezette 1956-os Emlékbizottságon keresztül.