54 milliárd forintos pluszban zárt az MNB tavaly

MZS 4914
2017.03.02. 10:55 Módosítva: 2017.03.02. 13:26

Több mint 54 milliárd forint volt 2016-ban az MNB nyeresége - írja a jegybank csütörtöki sajtóközleményében. Az MNB a 2012-es veszteséget követően az elmúlt négy évben végig nyereséges volt, 2015-ben kimagasló, 95 milliárd forintos pluszt ért el. A tavalyi nyereség kialakulásában a kamatkiadások folytatódó csökkenése mellett a korábbi éveknél mérsékeltebb, de továbbra is jelentős a realizált árfolyameredmény, illetve a pénzügyi műveletek nyeresége játszott szerepet.

 

Az inflációs cél elérése érdekében hozott jegybanki döntések 2016-ban is közrejátszottak az eredmény alakulásában, a kamatcsökkentési ciklus folytatása jelentősen mérsékelte a jegybank kamatkiadását is. Másrészt az önfinanszírozási program és a lakossági devizahitelek forintosítása a jegybankmérleg szűkülésén keresztül járult hozzá a kamatkiadások csökkenéséhez, miközben az intézkedésekkel járó devizaeladások a realizált árfolyameredményt is javították. 

Kérdés, mit kezdenek Matolcsyék a nyereséggel: a 2015-ös eredményükből 50 milliárd forintot betettek a költségvetésbe, korábban viszont a kétes hírű Pallas-alapítványoknak adták a pénzt, ami ott kishíján elveszítette közpénz jellegét. A jegybank gazdálkodásáról ebben a cikkünkben olvashat bővebben. 

(Borítókép: Molnár Zsolt/Index)