Mészáros Lőrinc még csak nem is sejtette, hogy médiabirodalma lesz

2017.03.03. 19:58

Péntek délután kiderült, hogy Mészáros Lőrinc 16,9 százalékos részesedést szerzett az Opimus Group Nyrt.-ben. Az Opimus név október óta csenghet ismerősen, ekkor vásárolta ugyanis meg a cég tulajdonában lévő Opimus Press a botrányos körülmények között megszüntetett Népszabadság kiadóját, a Mediaworksöt.

meszaros lorinc
Fotó: szarvas

A pénteki bejelentés - azon kívül, hogy a bejelentés után 30 százalékkal nőtt az Opimus árfolyama - azért is fontos, mert ezzel hivatalossá vált, amit már eddig is lehetett sejteni, mégpedig hogy Mészáros Lőrinc tulajdonában van Magyarország egyik legnagyobb médiavállalata, amelyik a Nemzeti Sport, a Világgazdaság és egy rakás magazin mellett a legtöbb megyei napilapot is kiadja.

Kiszámíthatatlanság és rejtély

Mészáros Lőrinc parádés, a Facebook-alapító Mark Zuckerbergénél is gyorsabb ütemű gazdagodást mutatott be az utóbbi években, aminek az egyik, saját maga által hangoztatott magyarázata az, hogy a felcsúti gázszerelőből lett polgármester és vállalkozó okosabb, mint Zuckerberg

De nemcsak az üzleti, hanem a taktikai érzéke is parádés, hiszen amikor októberben a Bors arról kérdezte, hogy ő áll-e a Mediaworks és a Népszabadság megvásárlása mögött, csak annyit mondott, hogy nem is érti, hogy miért írnának ilyesmiről a lapok.

"Az ember életében nincs semmi kizárva. Nem tudjuk, mikor mi történik velünk. Mindig felmerülhet egy új dolog, ami üzletileg megfelelő, én csak azzal foglalkozom, amint mondtam, ami üzletileg megfelelő. Ami politikailag profitképes, az nem igazán érdekel. Üzletember vagyok, nem politikus" - mondta, és ehhez még azt is hozzátette, hogy egy darab Opimus-részvénye sincsen.

A Hír TV-nek Mészáros már sokkal rejtélyesebben fogalmazott: azt mondta, néhány éve még azt sem tudta elképzelni, hogy szállodákat vegyen, és azt sem zárja ki, hogy egyszer legyen majd egy lapja. Mészáros a Népszabadság bezárásáról azt mondta, nincs igazán véleménye róla, de azért azt megjegyezte, hogy a lap bezárását a rendszerváltás végének tekinti.

Káosz és meglepetés

Mészáros akkor azon is meglepődött, hogy Csík Zoltán igazgatósági tag az Opimus egyik cégében. Mészáros azt mondta akkor, hogy ha ez így lenne, akkor ő erről biztos, hogy tudott volna (az Opimusról és Csík Zoltánról itt írtunk részletesebben).

De nemcsak Mészáros nem látta akkor előre, hogy pár hónap múlva médiabirodalma lesz, hanem a Fidesz-kommunikáció is tagadta, hogy a Mészárosnak bármi köze lenne az üzlethez:

  • "Az Opimus egy tőzsdei részvénytársaság, ostobaság ezért Mészáros Lőrinc közelinek nevezni, hiszen »az egy nyílt részvénytársaság, nagyon sok tulajdonosa van«, szabadon lehet venni a részvényeit" - mondta például Kósa Lajos.
  • Deutsch Tamás szerint pedig mindössze arról volt csak szó, hogy két gazdasági társaság kötött egy üzletet. "Ennyi. A többi, a szokásos Mészáros Lőrinc-ezés, nettó bullshit" - mondta.
  • Liszkay Gábor, aki októberben Magyar Idők-tulajként lett a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, pedig szintén csak annyit jegyzett meg, hogy egy tőzsdei cég áll az ügylet mögött, ami nyilvánosan működik.

A Népszabadság megvétele előtt már bőven pletykáltak arról, hogy a Mészároshoz közel álló Opimus Press tervezi megvenni a Mediaworks nevű céget: konkrétan arról is lehetett hallani, hogy az Opimus Press opciós szerződéssel már nyáron megvette a céget.

A korábbi tulajdonos, Heinrik Pecina a Népszabadság bezárása után már célozgatott arra, hogy fontolgatja a teljes kiadó eladását. A 444 cikke szerint viszont már régóta készült arra, hogy átadja azt valamelyik kormányközeli cégnek, és ehhez kapcsolódott a Népszabadság kiiktatása is.

Hogy mi a tanulság? Leginkább talán az, hogy 

az ember életében nincs semmi kizárva.

Illetve, hogy

nem tudjuk, mikor mi történik velünk.