Botka: 300 milliárd forintot lehetne beszedni a luxusadóval

2017.03.16. 20:35 Módosítva: 2017.03.16. 20:39

Luxusadót vetne ki az ország gazdagabb rétegeire az MSZP, a minimálbért ugyanakkor adómentessé tennék, és szélesítenék a középosztályt. Botka László, az ATV A nap híre című műsorában először szólalt meg, és árult el újabb részleteket az elképzeléseiről.

Az adás elején elmondta, adót akarnak csökkenteni az alacsonyabb jövedelműeknek, az Európai Unión belül ugyanis a magyar jövedelmeknél a legnagyobb az elvonás: a fizetések egyharmada megy az államkasszába. Szerinte Magyarországon csak a magasabb jövedelműek járnak jól, példaként említette a csokot.

D KZG20170315007
Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Botka szerint a magyar háztartások 50 százaléka lényegében teljesen vagyontalan, vagyis legfeljebb az ingatlant birtokolja, amiben él. A társadalom nagy részének nincs tartaléka. Másik 45 százaléknak minimális vagyona van, a lakás mellett maximum egy autót birtokol. A maradék 5 százaléknak viszont 30 milliónál nagyobb vagyona van. A szocialisták ezért azt javasolják, hogy a módosabbak magasabb adóval járuljanak hozzá a közterhekhez, terveik szerint azoknak kellene többlet-hozzájárulást fizetniük, akiknek 1 millió forintnál nagyobb a havi jövedelme, akiknek 100 millió forintnál több a vagyona, és 100 hektárnál több földje van - hangzott el a telefonbeszélgetésben. 

A politikus szerint a kormány intézkedéseinek következtében egyre nő a társadalmi olló és eltűnik a középosztály. Ezen akarnak változtatni a többkulcsos adó bevezetésével. 

Számításaik szerint 300 milliárd forintot lehetne beszedni az új intézkedéssel, ezt fordítanák a szegényebbek felzárkóztatására.