Matolcsy megnevezett egy közgazdászt, aki rátámadt Magyarországra

2017.04.03. 16:35

Róna Péter: Matolcsy megint fantáziál

Cikkünk megjelenése után elértük Róna Pétert, a Matolcsy által megvádolt közgazdászt, hogy megkérdezzük, miről beszélhetett a jegybankelnök a parlamentben. Róna azt mondta, halvány gőze nincs arról, hogy Matolcsy miről beszél, az MNB elnöke szerinte tényszerű alapok nélkül állít dolgokat, fantáziál.

Róna Péter  Matolcsy a parlamentben elmondott zavaros vagdalkozásáról azt mondta, ő nem vádolt meg senkit semmivel 2014-ben, támadást sem indított senki ellen és semmilyen, ilyesmit előkészítő tárgyaláson nem vett részt.

Róna és Matolcsy között a viszony viszont már eddig sem volt felhőtlen, Róna szerint "Matolcsy már régóta szenved a személyemnek tulajdonított túlzott jelentőség terhe alatt". A közgazdász azt is elmondta, hogy a jegybankelnök korábban azzal fenyegette, hogy feljelenti az MNB felügyelőbizottsági tagjaként végzett tevékenységével kapcsolatban, ebből a feljelentésből viszont végül nem lett semmi.

Az MSZP-s Szakács László arról a kijelentéséről kérdezte az azonnali kérdések órájában Matolcsy György jegybankelnököt, hogy egy NATO-szövetséges külföldi erő a jegybankon keresztül akarta megbuktatni a magyar kormányt. "Mire gondolt, elnök úr?" – kérdezte, mivel Szakács szerint nem kapott egyértelmű válaszokat eddig, milyen bizonyítékok voltak az amerikai "támadásra".

Matolcsy azzal kezdte, hogy "igen, Magyarországon egy külföldi szövetséges politikai befolyásolási tevékenységet végzett, ezt nagyon sokan így látták". (Korábban az amerikai nagykövetség közleményben utasította vissza a feltételezést). Majd utána részletesebb kifejtés helyett Matolcsy elkezdte kérdezgetni a képviselőt: "az igazi gond, hogy ugyanazt a kérdést teszi fel, amire válaszoltunk egybehangzóan, de nem válaszol a mi kérdésünkre:

miből gondolta, hogy az Egyesült Államokról van szó?

Tudott-e erről a befolyásolási kísérletről? Tudott-e a bankpánik négyórás kísérletéről?" 

Matolcsy arra is rákérdezett, tudott-e Szakács például Róna Péter szerepéről. (Róna Péter közgazdász korábban az MNB felügyelőbizottságának tagja volt, illetve egy ideig az LMP pártalapítványának elnöke.) Azt nem fejtette ki, pontosan mire gondol, milyen szerepet tulajdonít Róna Péternek és miben.

A viszontválaszában Szakács rávilágított arra, hogy az azonnali kérdések órájában a szabályok szerint a képviselő kérdezhet egy kormánytagot vagy az MNB vezetőjét, akinek válaszolnia kell, és nem fordítva. "Én még, azt hiszem, nem vagyok interpellálható, mi tesszük fel a kérdéseket, önnek kell válaszolni, ez a szabály". Majd Szakács részletesen rákérdezett Matolcsy korábbi állításaira, például hogy melyik négy városban tartott négy órán keresztül a bankpánik, amiről a jegybankelnök beszélt korábban. A szocialista képviselő szerint Matolcsy egész egyszerűen "hazugságspirálba keveredett", és ha nem tud felelősen nyilatkozni, le kell mondania.

Matolcsy válaszok helyett további kérdéseket tett fel Szakácsnak, amire várja a választ. Például, hogy

tudott-e ön arról, hogy Róna Péter vádjával indult 2014 augusztus közepén egy támadás.

És hogy Szakács ott volt-e azon a találkozón Róna Péterrel, amelyen eldöntötték a támadást. "Tudott-e a brókerbotrányokról előzetesen?" – kérdezte Matolcsy, de a szabályok szerint Szakács erre már nem reagálhatott.