Jácint
15 °C
31 °C

Ellephetik az országot a Zing burgerek

2017.04.04. 16:47

Közép-európai márkává fejlesztenék tulajdonosai a budapesti kézművesburger-forradalom egyik élharcosát, a Zing Burgert. A burgerlánc két tulajdonosa, Csanda Eszter és Susánszky Ádám a Forbes áprilisi számának nyilatkozott arról, hogy

franchise hálózattá szeretnék alakítani a Zing Burgert,

amelyből szerintük olyan közép-európai sikermárka lehetne, mint a Szigetből vagy a Red Bullból. 

A Zing Burger 2013-ban indult egy átalakított furgonnal, amelyben az utcán sütötték és sütik még mindig a hamburgereket. Azóta a lánc már négy étteremből és négy food truckból áll, az év végéig pedig még egy éttermet tervez nyitni a cég. 2017 végéig pedig az első franchise éttermet is megnyitnák, vagyis egy olyan éttermet, amely Zing márkanévvel és a Zing tulajdonosainak előírásaival működik, de más tulajdonos és üzemeltető keze alatt. 

Az étteremlánc egyelőre még adatokat gyűjt a saját éttermeiről, hogy ki tudják alakítani, pontosan mit és hogyan fektetnének le a franchise szerződésekben. Hogy mindezt kitapasztalják, a tulajdonosok szerint a mostani négy étterem és négy furgon is úgy működik, mint egy "belső franchise".

A növekedésre Csanda és Susánszky szerint van még tér a növekedésre, mert a keresetek országos növekedésének köszönhetően már sok helyen megengedhetik maguknak az emberek a drágább, de igényes hamburgereket. Budapesten kívül például még nincs Zing Burger, pedig  már most is keresték őket több vidéki városból.