Nándor
7 °C
23 °C

Itt a tavasz, felbuzgott a kocsivásárlási kedv

2017.04.04. 07:48

Márciusban az egy évvel korábbinál 32,3 százalékkal több, 9924 új személygépjárművet helyeztek forgalomba - írja a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) információja alapján a Magyar Idők.

Az egyesület szerint mindez azt vetíti előre, hogy az idén is folytatódik az új személygépjárművek forgalomba helyezésének növekedése. Ha valami váratlan nem jön közbe, 2017-ben az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma meghaladhatja a százezer darabot. Az MGE ebben az évben összességében 102 ezer új személygépkocsi mellett 22 ezer kis- és 5500 nagyhaszon-jármű, 2400 motorkerékpár, valamint 500 autóbusz forgalomba helyezésére számít. Közben folytatódik a magánvásárlók visszatérése a piacra, akik azonban továbbra is főként a használtautó-kínálatból válogatnak.

Az MGE szerint az elektromos autókra adott kormányzati támogatás közvetlen hatása inkább tavasztól fog jelentkezni. Mostanáig kétszáz felett van az elbírált pályázatok száma, és további több mint 300 beadott pályázatot tartanak nyilván. Az MGE ebben az évben összességében továbbra is 102 ezer új személygépkocsi, 22 ezer kis- és 5500 nagyhaszon-jármű, 2400 motorkerékpár, valamint 500 autóbusz forgalomba helyezésére számít - olvasható a keddi Magyar Időkben.