István, Vajk
17 °C
22 °C

Térképen a bűnös Budapest

2017.04.04. 16:02

Az elmúlt három évben az új lakásberuházások környékén folyamatosan csökkent a betörések, lopások száma, többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy ezeken a környékeken nagyot nőtt a lakások ára – derült az Otthontérkép.hu-n nemrég frissített bűnözési adatok és lakásárak összevetéséből.

A számok alapján alapvetően az látszik, hogy a települések többségén belül azokon a részeken nőttek jelentősen az árak, ahol javultak a bűnözési mutatók. Az ugyanakkor – ahogy az ábrán is látszik – önmagában nem igaz, hogy annál magasabbak egy kerületben az ingatlanárak, minél kevesebb az ezer lakosra jutó bűneset, ugyanis

az árakat inkább az határozza meg, hogy milyen fajta bűnözésről van szó.
forrás: Otthontérkép
forrás: Otthontérkép

A Belvárosban vagy az utóbbi években gyakorlatilag szórakozónegyeddé alakult VII. kerületben például annak ellenére nagyon drágák az ingatlanok, hogy a budapesti kerületek között a Belvárosban a legmagasabb az ezer főre eső bűnesetek száma, és a VII. kerületben is átlagon felüli az ezer lakosra eső bűncselekmények száma.

Viszont ezen a környéken nem a betörések gyakoriak, hanem például a garázdaság, vagy a rablások, és persze a lakásárakat sem a nyugalomra vágyó családok, hanem a befektetési céllal vásárolók nyomják fel.

Az Otthontérkép 2016-os általános bűnözési statisztikáit ábrázoló térképén mindez látszik is: a piros színnel jelölt kerületekben gyakoribb a bűnözés, és minél halványabb sárga egy kerület, annál ritkább.

forrás: Otthontérkép
forrás: Otthontérkép

Budapesten a betörési toplistát évek óta a budai kerületek vezetik (az I. kerület kivételével), és bár az utóbbi években mindegyikben 30-50 százalékkal csökkent a bűnesetek száma, ahogy ez a térképen is látszik, a lakosság számához viszonyítva még mindig magas a bűnözési ráta.

A betörések száma alapján három éve élen álló 11. kerületben 2014-ben még 561 betörést regisztráltak, 2016-ban viszont már csak 288 betörés volt, miközben az egy négyzetméterre számított kínálati átlagár 375 ezerről 531 ezer forintra nőtt.

Porták és kamerák miatt kevesebb a betörés

Mester Nándor, az Otthontérkép.hu vezető elemzője a friss adatokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a bűnözés csökkenését és az árak növekedését az is magyarázza, hogy az elmúlt években erősen nőtt az új, zártabb kialakítású társasházak és lakóparkok száma. Sok helyen alakítottak ki portaszolgálatot, és az új beruházások környékén gyakran több a térfigyelő kamera is, így az árban megjelenik ezeknek a környékeknek a biztonsága is.

Persze ebben is vannak kivételek: Mester például a Belvárost emlegette, ahol a lakossághoz képest mindig is sok volt a betörés. 2016-ban ráadásul tovább nőtt az esetek száma, és a kerület már a bűnözés által nagyon fertőzött kategóriába került, miközben a 2014-es 514 ezer forintos kínálati átlagár 862 ezer forintra emelkedett. A kerületben az új építkezések, tetőtér-beépítések, és a felújítások miatt további drágulás várható Mester Nándor szerint, ami a betörőket is vonzani fogja.

Az ábrán a betörési statisztikák látszanak: minél pirosabb egy kerület, annál magasabb volt 2016-ban a betörések száma. A sárgább színű kerületekben alacsonyabb volt a betörések száma, és látszik, hogy alapvetően a kevésbé gazdag külvárosi negyedekben ritkábbak az ilyen jellegű bűncselekmények.

forrás: Otthontérkép
forrás: Otthontérkép

A megyeszékhelyeken Budapesthez képest jóval kevesebb az új lakásberuházás, de a vagyon elleni bűncselekmények száma – egy-két kivételtől eltekintve – itt is folyamatosan csökken. Érdekesség, hogy 2014 és 2016 vége között Miskolcon 20-40 százalékkal kevesebb betörés és rablás történt, de a kínálati átlagár kb. 10 százalékkal magasabb most, mint 2014-ben.

Ezzel szemben az ingatlanpiacon is nagyon beindult Győrben ugyanebben az időszakban 55-ről 146-ra emelkedett a betörések száma, miközben a lakások átlagos kínálati ára 20 százalékkal lett magasabb a már három éve is magas bázishoz képest. A Balaton környékén inkább a nyári szezonban több a bűncselekmény: itt a bűnesetek száma egy év alatt nagyjából 10 százalékot nőtt, miközben az ingatlanárak nagyjából 40 százalékot nőttek.

Kiszorulnak a szegények

Józsefvárosban kiemelkedik az ezredfordulón nagyon elhanyagolt, akkor még egyes napszakokban veszélyes Corvin negyed, ahol tíz éve folyamatos ingatlanfejlesztés zajlik: több ezer lakás sok százezer négyzetméternyi iroda és egy pláza is épült, megújulóban vannak a kiskereskedelmi egységek, és hotelek, apartmanházak nyíltak.

A betörések száma az elmúlt három évben ötödére, az autólopások száma a tizedére esett. Az utóbbi tíz évben a lakosság mintegy 40 százaléka kicserélődött, ám hiába van csökkenőben a rablások és a garázdaságok száma, a beköltözők többen vannak, mint a távozók, így a betörések és az autólopások száma még mindig magas a lakosok számához képest. A kínálati átlagár a 2012-es 207 ezerről 2016-ra 442 ezer forintra ugrott, aminek a közbiztonság javulása is az oka.

Mester Nándor arról is beszélt, hogy a néhány utcával arrébb lévő – szintén rossz adottságokkal indult – Magdolna negyedben az elmúlt 10-12 évben semmiféle jelentősebb magánberuházás nem volt, viszont 2007 ősze és 2010 vége között speciális bűnmegelőzési programot végeztek. Civil szervezeteket telepítettek be, kisvállalkozás fejlesztési program indult, bérlői bevonással épületfelújítások kezdődtek és több közteret is megújítottak. Mostanra a foghíjtelkek zömét felvásárolták, több, közepes méretű lakásberuházás indult vagy van előkészületben.

Józsefváros egészében 2014-ben 192, tavaly csupán 51 lakásbetörés volt, miközben a kínálati átlagár 232 ezer forintról 409 ezer forintra hízott. „Ha sikeresen folytatódik a rehabilitáció, akkor újabb ingatlanfejlesztők jelenhetnek meg, és ezzel tovább javul a korszerű lakások kínálata, ami a szegényebb réteg kiszorulását, a befektetési célú vásárlások növekedését hozhatja” – mondta az elemző.