Lukács
7 °C
22 °C

380 milliárdos a márciusi költségvetési hiány

2017.04.06. 12:24

Az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya az idei első negyedévben 198,1 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 125,8 milliárddal szemben -  írja a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtöki sajtóközleményében.

Az év első két hónapját még 180,4 milliárd forintos többlettel zárta a központi alrendszer, a közel 200 milliárdos mínusz úgy jött ki, hogy 

márciusban 378,5 milliárd forintos lett a deficit,

ami az utóbbi évek értékeihez képest soknak számít. A közleményben a minisztérium hangsúlyozza, hogy a magasabb idei hiány megfelel a várakozásoknak az államháztartás helyzete továbbra is stabil.

A kiesést egyszeri tétel okozhatja: az NGM magyarázata szerint mérsékeltebben teljesültek az áfa-bevételek, mivel a januártól hatályos, a "jó adózókat" támogató új áfa-visszatérítési szabályok szerint a kiutalást az adóhatóság már 45 napon belül teljesíti a korábbi 75 nap helyett.  A kiadási oldalt az is terhelte, hogy aktuálissá váltak a 2014-2020-as uniós operatív programokhoz köthető szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok.

2017 év első három hónapját a központi költségvetés 168,6 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 45,9 milliárd forintos deficittel zárták, az elkülönített állami pénzalapok pedig 16,4 milliárd forintos többletet mutattak.

Az idei évre kitűzött uniós módszertan szerinti hiánycél változatlanul a GDP 2,4 százaléka - erősítette meg az NGM hozzátéve, hogy a kedvező makrogazdasági és költségvetési előrejelzések alapján ez reális és teljesíthető.