A szállodások is 5 százalékos áfát akarnak

2017.04.10. 07:43

A kormány először felemelte az áfakulcsot a világrekorder 27 százalékra, majd néhány évvel később elkezdett engedményeket tenni: a sertéshúsosoknak, baromfisoknak, tojásosoknak például már csak 5 százalék az áfa, kedvezményt kaptak a vendéglátósok és hamarosan a halasakat és a vadhúsosokat is bevehetik.

Az, hogy mikor és milyen termékeknél csökkentik az általános forgalmi adót, elég ötletszerűnek tűnik, így természetesen beindult a lobbizás minden irányból, hogy minek az áfája legyen még 5 százalék.

Nyomulnak például egy ideje a szállodások, akiknél most ugyan csak 18 százalék az adó, de úgy vélik, hogy ha nem csökkenti a kormány 5 százalékra, akkor vége: nem fogják tudni kigazdálkodni a béremeléseket, nem tudnak elég embert felvenni, megtorpan a magyar turizmus fejlődése.

Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Magyar Idők interjújában úgy vélte, hogy a magyar szállodások európai összevetésben olyan olcsón adják a szobákat, hogy abból elég nehéz magasabb fizetéseket adni. Hogy az áremelés miért tűnik teljes képtelenségnek, arról az interjúban nem beszélt Könnyid, arról viszont igen, hogy van egy modellszámításuk, amiből kiderül: ha 3-4-5 évre rögzítenék a kedvezményes áfát, az nagyon jó lenne nekik és mindenkinek, "ugrásszerűen nőne a versenyképességük."