Bence
11 °C
25 °C

Úgy cáfol az NGM, hogy nem cáfol

2017.04.11. 17:10

"Valótlan és félrevezető információkat közölt az Index a 2018-as költségvetésről" - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium cikkünkre, amelyben saját költségvetési előterjesztésüket ismertettük. Hogy az általunk megszerzett dokumentum valódi, nem cáfolják, ahogyan cikkünk megállapításait sem.

Rövid közleményükben cserébe egészen más témákról kezdenek beszélni, például hogy folytatódnak a béremelések, csökkennek adók, emelkednek a nyugdíjak, nőnek a bevételek, növekszik a GDP, illetve, hogy az előterjesztés nem is tükrözi a kormány álláspontját.

Ezek természetesen így vannak, csakhogy mi sem állítottuk ennek ellenkezőjét.

Mindössze azt ismertettük, hogy a dokumentum szerint – amelynek eredetiségét a közleményben sem vonták kétségbe – mivel számol előzetesen a tárca a jövő évi költségvetés kapcsán. Például hogy hiába nőnek a bevételek, eközben nőnek a kiadások is, bizonyos egyszeri tételekkel már nem lehet számolni, illetve, hogy épp az adócsökkentéseknek köszönhetően nőni fog a hiány. És hogy emiatt a tárca arra figyelmeztet, hogy nem tudjuk tartani a korábban vállalt hiánycélt beavatkozások nélkül. Cikkünk tényleges állításaira az NGM valójában nem reagált.

Persze könnyen lehet, hogy Varga Mihályék csak a többi tárcára akartak ráijeszteni az irománnyal, hogy a választási évben se hagyjanak senkit nagyon elszaladni a kiadásokkal, és szándékosan egy pesszimista verziót tálaltak, nem számolva a belső dokumentum kiszivárgásával. Most pedig cáfolatnak álcázott közleménnyel igyekeznek oltani a tüzet.

A végleges költségvetési tervezetet legkorábban a hónap végén adják be, addig még elég sok minden változhat, ahogyan aztán utána a beadott módosítók nyomán is. Illetve ahogyan az a korán elfogadott költségvetéseknél lenni szokott, még az elfogadás után is várható, hogy átszabják majd.