Putyin elintézte: újra jön Magyarországra vezetékes gázolaj

Kalandos történet végén újra érkezik dízelolaj Magyarországra az egykori katonai olajvezetéken. Hallott már erről a vezetékről? Nem? Nem véletlenül. A Szamarából induló és Fehéroroszországon, majd Ukrajnán keresztül Magyarországra (Tiszaújvárosra) érkező csővezeték egykoron az ideiglenesen hazánkban állomásozó orosz harckocsikat látta el kőolaj-származékokkal.

A rendszerváltás környékén sokáig rendezetlen volt a sorsa és nem üzemelt. Olyannyira speciális volt a helyzete, hogy miközben a legnagyobb vezeték, a Barátság (Druzsba) tulajdonviszonyait és transzferdíjait a Szovjetunió szétesésekor pontosan leszabályozta egymás között Oroszország és Ukrajna, a katonai vezeték ukrán szakaszáról elfeledkeztek, és az orosz kézben maradt. Ennek ellenére jó pár évig jött gázolaj a vezetéken, de az ukránok mindig sérelmezték, hogy ki vannak hagyva a buliból,

Végül az élesedő ukrán-orosz katonai konfliktusok idején, az addig is sok nemzetközi perrel terhelt helyzet teljesen elmérgesedett, és a vezeték leállt. Jó sok anyag benne is ragadt, de szállítás már nem folyt.

Kedvcsinálónak elárulhatjuk, hogy a történetben felbukkan Vlagyimir Putyin egykori KGB-s elöljárója és mentora, egy másik nagyhatalmú orosz szilovik (katonai, vagy titkosszolgálati háttérrel érkező orosz politikai vezető), a leginkább Putyin-barát ukrán oligarcha, de még a magyar eredetű MET energiakereskedő csoport is.

Közvetítőkkel

A vezeték speciális jogi helyzete miatt a csövön szállíttatni mindig csak olyan olajipari háttéremberek tudtak, akik kiváló magyar és keleti kapcsolatokkal egyaránt rendelkeztek. A katonai vezetéknek ugyanis az a sajátossága, hogy az első magyar átvételi és mérési pontja nem a fizikai országhatáron, hanem attól hatvan kilométerrel beljebb, Nyírbogdányban van.

Ezen a településen már vagy száz éve foglalkoznak kőolajszármazékok fogadásával és a település vezetékkel össze van kötve Tiszaújvárossal és Százhalombattával is. Vámolási szempontból azonban a magyar határ és Nyírbogdány közötti hatvan kilométer amolyan „senkiföldje”.

Az ukránok és oroszok nem tarthattak külföldön gázolajat, a Mol pedig nem kívánt birtokon belül kerülni azelőtt, mielőtt mérni tudta volna a befolyó mennyiséget. Hosszú éveken át a Hangarn nevű kereskedőcég állt be középre, ő vette meg a határon az anyagot, majd ő adta el a Molnak.

A Hangarn ciprusi hátterű csoport, amely az orosz Mihail Gucerijev és a magyar Fazakas Imre közös érdekeltsége volt, és arról ismert, hogy ez volt az egyik olyan cég, amely a horvát ex-miniszterelnök Ivo Sanader korrupciós peréhez vezető utalást elindította a horvát Robert Ježićnek. Fazakas és Gucerijev azt vallották, hogy orosz lobbicélokból utaltak, de a horvát ügyészség a Mollal szerette volna kapcsolatba hozni az utalást.

Kénes arany

Mindenesetre a régi üzletmenetben a Mol a Hangarnon keresztül megvette az oroszok kénes kőolajszármazékát, majd Tiszaújvárosban megtisztította azt a kéntől és szép nyereséggel továbbadta (részben önmagának, vagyis a TVK-nak, részben diesel-üzemanyagként a fogyasztóknak). A kéntartalom mérőszáma a ppm, vagyis a part pro million, ami azt jelzi, hogy egymillió molekulából mennyi a kénmolekula. A nemzetközi szabvány szerint a 10 a megengedett, az oroszok korábban 2000, majd egyre alacsonyabb ppm-számú anyagot adtak a Molnak. A Mol számára komoly nyereséget jelentett a tisztítás.

Az oroszok és az ukránok végzetes összeveszése után azonban a Hangarn mintegy 85 ezer tonna anyaggal beragadt a vezetékben. Ez óriási veszteség volt, hiszen a vezetékes anyagszállítás üzletének mindig a finanszírozás a kulcsa. Ahhoz, hogy szállítani lehessen, valakinek először meg kell finanszíroznia a teljes vezeték feltöltését anyaggal, hiszen így lehet a cső másik végén kiemelnie a terméket.

Ahhoz, hogy a Mol újra kaphasson gázolajat, ki kellett szippantani a régi anyagot, megállapodás volt szükséges a vezeték tulajdonjogáról és még új szállítót is kellett találni. A Hangarn ekkor gondolt egy merészet, megpróbálta megvenni a vezeték ukrán szakaszát, erre a célra létre is hozott egy Hangarn Pipeline nevű céget.

Megegyezési igény

Már kezdett a cég egész jól állni, úgy tűnt, hogy sikerülhet a nagy deal, de végül beelőzték. Vlagyimir Putyin legfőbb, vagy éppen egyetlen ukrán szövetségese, Viktor Medvedcsuk, oroszbarát politikus és oligarcha megegyezett az orosz állami vezeték-monopólium, a Transznyefty elnökével, Nyikolaj Tokarevvel. Így hivatalosan svájci, de alighanem valójában ukrán irányítás alá került a vezeték ukrán szakasza.

Medvedcsukról közismert, hogy oroszbarát. Az angol nyelvű ukrán sajtó nemrég úgy fogalmazott róla, hogy Medvedcsuk volt az utóbbi időben az egyetlen ember, aki közvetíteni volt képes Oroszország és Ukrajna között. Javára szóljon, hogy ezt ki is használta, és például több fogolycserében is segédkezett. Putyinhoz annyira közel áll egyébként, hogy Medvedcsuk 2004-ben született második kislányának, Daryanak egyenesen Vlagyimir Putyin a keresztapja.

Tokarev, a Trasznyefty-főnök sem akárki. A KGB-sek régi iskolájához tartozik, olyan irodalomban, történelemben jártas, nyelveket beszélő egykori szolgálati vezető, aki régebben az NDK-ban (akinek már nem ismert ez a fogalom, a Német Demokratikus Köztársaságban), azon belül is Drezdában a felettese is volt a fiatal Putyinnak. Tokarev valóban kedvelte, illetve bízott is anno Putyinban, aki ezt a mentori szerepet azóta sok fontos tisztséggel és feltétlen bizalommal hálálta meg.

Anyag is kellett

Medvedcsuk megjelenésével tehát a vezeték sorsa rendeződött, de a vezetékből még ki kellett tolni a régi anyagot és új anyagot is be kellett táplálni. Ebben végül nem várt helyről érkezett segítség, a legerősebb orosz olajoligarcha, Igor Szecsin, az állami Rosznyefty olajcég erős embere kötött szerződést.

Ez azért volt meglepetés, mert az anyaggal bőségesen rendelkező Szecsin és a vezetékek felett diszponáló Tokarev szüntelen versengésben vannak. Putyin ezt láthatóan élvezi és ügyesen használja őket egymás ellenpólusaként.

A társaságnak is több feladata volt, ők adnak áthidaló finanszírozást, mert a Mol csak szállítás után hajlandó fizetni az anyagért, a MET menedzselte napi szinten az új svájci-ukrán vezeték-tulajdonossal és a Rosznyefttyel az ügyes-bajos dolgokat. Végül, legalábbis információink szerint, tavaly v végén kitolták a régi, kénes anyagot és most, vagyis 2017. március-április fordulóján megindult az anyag a csőben. Ráadásul a régi kénes gázolaj helyett immár európai szabványoknak megfelelő tiszta anyag jön, amit nem is kell tisztítani. A Mol ezzel alternatív beszerzéseket tud kiváltani.

A gép forog, az alkotó nem pihenhet

Jelenleg az ukránok is boldogok, Medvedcsuk valamiképpen a hatalommal, vagyis Petro Porosenko elnökkel is megegyezett, és fő érdekeltsége, a svájci Proton Energy szénhidrogén kereskedési jogokat is szerzett. Ez azért volt fontos, mert akad egy pontja a vezetéknek, ahonnan az ukrán felhasználók, de a baltikumi kikötők irányába is el lehet vinni az anyagot. Az állammal együttműködő ukrán tulajdonos talán majd az eddig minden bizonnyal hatósági segédlettel és nagyüzemben folytatott ukrán lopásoknak is megálljt tud parancsolni.

Ukrajnában, ezen belül is főleg Kárpátalján ugyanis egészen biztosan csak a hatóság tudomásával lehetett csapolni a vezetéket. Ehhez ugyanis profi berendezések kellenek, hiszen a vezeték nagy nyomás alatt van, volt, hogy a csapoló-vezetéket is hosszú kilométereken át vezették és havonta millió dollárban mérhető anyagot loptak el. Ebben alighanem benne volt a belügy, a rendőrség, vagyis az ukrán állam.

Vesztes-nyertes

A Hangarn kiesett az üzletből, ő rosszul járt. A MET bekerült, ahogyan a Mol is boldog lehet az alternatív beszerzési csatornával. A friss szerződésben érintett orosz, ukrán és magyar felek is örülhetnek az újra beindult szállításoknak.

Ukrajnában Medvedcsukot sokat támadják, és bár Putyin talán szívesen csinálna belőle elnököt is, erre nem sok esélye van, mert az oligarcha – kitartó orosz szimpátiája miatt – hazájában eléggé népszerűtlen.

Az orosz belpolitikában is támadnak minden orosz-ukrán energia-üzletet, mert gyakran felizzik a vád, hogy az orosz gázolaj-szállítások az „ellenségnek”, vagyis Ukrajnának juttatnak stratégiai üzemanyagot, és a molekulák egy része majd a szakadár orosz anyanyelvűekre tüzelő ukrán tankokban fog landolni. Az orosz energia-kereskedők ilyenkor azzal védekezek, hogy ha nem az oroszoktól, akkor az ukránok mástól fognak venni nyersanyagot. Akkor pedig miért ne az orosz nyersanyagszállítók keressenek az ukrán igényeken? Hát, végül is, ez is egy érvényes üzleti logika.