Gyöngyi
9 °C
9 °C

Össze-vissza beszélnek a minisztériumok az okoskerítés építéséről

D  US20170301001
2017.04.18. 16:15

Furcsa ellentmondásba került a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy ki is építi a szerb-magyar határra felhúzott "okoskerítést", vagyis a már meglévő határzár mellett épülő új, elektronikus jelzőrendszerrel és kamerákkal is fölszerelt határzárat. Ennek megépítéséről még 2016-ban döntött a kormány, egy mintaszakaszt pedig el is kezdtek építeni 2017 februárjában, mostanra pedig már be is fejezték.

Harangozó Tamás és Tóth Bertalan MSZP-s képviselők arra voltak kíváncsiak, hogy kik építették ezt a szakaszt és mindez mennyibe került. Ezért írásbeli kérdést tett föl Harangozó először Pintér Sándor belügyminiszternek március 24-én, majd Tóth Bertalan Seszták Miklós fejlesztési miniszternek március 29-én. Pintér április 10-én azt válaszolta, hogy

  • arról még nem tud beszámolni, hogy a költségvetésből mennyi ment el az okoskerítésre, ezt majd a próbaüzem után számolják össze;
  • a kerítés mintaszakaszát rabokkal építtették ki a büntetés-végrehajtás szervezetei, a kamerákat és jelzőrendszereket pedig a Magyar Villamosművek egyik vállalata, az MVM OVIT Zrt. telepítette. 

Az állami tulajdonú MVM-csoport, ahogy amúgy a legtöbb állami tulajdonú vállalat, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felügyelete alá tartozik. Az MVM Ovit pedig az MVM csoport építő, szerelő és gyártó vállalata. Éppen ezért furcsa, hogy amikor harangozó megkérdezte Sesztákot az okoskerítés építéséről, a miniszter nevében Fónagy János államtitkár április 13-án írt levelében azt írta, hogy 

a kerítésen nem dolgozott az NFM felügyelete alá tartozó cég.

Az nyilvánvaló, hogy valaki nem mondott igazat, mert Pintér és Fónagy válasza egyszerre nem lehet igaz, vagy dolgozott a kerítésen MVM cég, vagy nem. Azzal kapcsolatban nem bonyolódnánk spekulációba, hogy kinek a válasza volt távolabb a valóságtól, mindenesetre érdekes, hogy egy ilyen egyszerű kérdéssel össze lehet zavarni Magyarország kormányát. 

(Borítókép:  A szerb-magyar határszakaszon a műszaki határzár mögött épülő második védelmi vonal kerítése Kelebia határában 2017. március 1-jén. Fotó: Ujvári Sándor/MTI)