Milliárdos tételben sunnyogják el az adót internetes kereskedők
A NAV az elmúlt két évben 1,3 milliárd forint be nem fizetett adóra bukkant az internetes kereskedelem ellenőrzése során - írja a Magyar Idők. Tavaly szinte minden adóvizsgálatban fény derült valamilyen mulasztásra, sokszor a hirdetések, az internetes bejegyzések buktathatják le a szabálytalankodókat.
A lap beszámolója szerint az utóbbi pár évben az adóhatóság százával vizsgált különböző profilú internetes kereskedőket, a termékek útját a vevőig próbálta követni, így még a csomagküldő szolgálatok is bekerültek az ellenőrzés körébe. A sima árukereskedelmen kívül rámentek a megosztáson alapuló gazdaságra is, így az appon keresztül rövidtávú lakáskiadókat, takarítókat stb. is nézték.
A múlt évben meglehetősen sokszor derült fény szabálytalanságra, az adóellenőrzések 92 százalékában tettek különféle megállapításokat a hivatal munkatársai. Az arány némileg romlott 2015-höz képest, amikor ez még "csak" 84 százalék volt. A 2016-os eljárásokban nagyjából nyolcszázmillió forintnyi hiányzó adóra derült fény, de 2015-ben is túllépte a félmilliárdot a közkasszába be nem fizetett összeg. Az elmúlt két év mulasztásai miatt összesen 75 millió forintos bírsággal is számolniuk kellett az érintetteknek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)