Sokáig bírják a porszívók, csak falják az energiát, és nem szívják fel a port

2017.04.24. 14:57

18 gyártótól összesen 46 terméket tesztelt laboratóriumban a Tudatos Vásárlók Egyesülete nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együtt. A tesztekből az derült ki, hogy a vizsgált termékek elég tartósak, de többnyire hangosak, falják az áramot, és port hagynak a levegőben használat után.

A vizsgált porszívók ára 15 ezer forinttól 200 ezer forintig terjed, viszont nem a legdrágább termékek vezetik a rangsort. Miközben a leggyengébben szereplő porszívók között találunk 100 ezer forint feletti és 15 ezer forintos terméket is, akár 30 ezer forint körüli összegért is vehetünk olyan porszívót, amelyik az összes szempont alapján jó eredményt ért el. A TVE porszívó tesztjében az olvasó a saját szempontjai, igényei szerint szűrhet, és választhatja ki a számára megfelelő terméket.

A tartósság tekintetében tűnik a legpozitívabbnak a kép. A teszt során laboratóriumi körülmények között 550 óra működést szimuláltak, és vizsgálták a motor és a kábel állapotát. Ez a valóságban heti 1 óra porszívózást véve alapul több mint 10 éves használatnak felel meg. Egy kivétellel minden termék maximális pontot kapott tartósság szempontjából, mivel nem hibásodtak meg a teszt során.

Ezzel szemben, amikor azt vizsgálták, hogy milyen hatékonyan távolítják el a koszt a készülékek a különböző típusú padlóról (szőnyeg, parketta, kőburkolat) egyetlen termék sem ért el maximális pontot, viszont 25 termék még közepes értéket sem kapott. Ennyi évi használat alatt az se mindegy, hogy mennyire pörgeti meg a készülék a villanyszámlát. A vizsgált termékek közel fele, 19 készülék bizonyult energiafalónak, vagyis 3 vagy annál gyengébb pontot kaptak.

A zajkibocsátás terén még rosszabb a helyzet. Mindössze 8 készülék ért el legalább 4 pontot az ötből, vagyis ennyi nevezhető csendesnek. Fontos szempont, hogy porszívózás után ne legyen több por a levegőben, mint előtte, ezért nem mindegy, hogy milyen hatékonyságú a szűrő. A tesztelt készülékek közel harmada jelentős mértékben visszaengedi a port a levegőbe, vagyis még 3 pontot sem értek. A részletes eredményeket itt lehet megnézni, sajnos csak előfizetéssel.