A magyar társadalom a 20. században rekedt

134603127
2017.04.25. 07:02 Módosítva: 2017.04.25. 09:29

Magyarország megrekedt a modernizációban, és stagnál a társadalmi mobilitás, ami főként a leszakadó országrészek népességét érinti hátrányosan – derül ki az Eurofund friss tanulmányából.

A társadalmi mobilitás azt jelenti, milyen eséllyel változhat az egyének társadalmi pozíciója egy adott országban. Minél nagyobb a mobilitás, annál jobb esélyekkel indulnak az életben az alsóbb társadalmi rétegek, egy jó irányba tartó társadalomban a felfelé történő mobilitás általános jelenség, a lefelé mobilitás és az adott rétegbe beragadás viszont csökkenő tendenciát mutat. A mobilitást lehet mérni végzettséggel, vagyonnal, foglalkozással, az Eurofund a válaszadók foglalkozását hasonlította össze a szüleikével.

A mobilitás mérése hosszadalmas folyamat, a most megjelent tanulmány több évtizedes trendet vizsgál. A felhasznált legújabb adatfelvételek 2002 és 2010 között történtek, vagyis a legfrissebb, amire következtetni lehet belőlük, az X-generációra jellemző mozgás. A mobilitás lassan alakítható (többnyire hosszabb távú befektetések befolyásolják, például az iskolarendszer fejlesztése), így nem valószínű, hogy az Y-generációra vonatkozóan számottevően változott volna a helyzet. A Z-generáció munkába állásáig még várni kell, de Magyarországon az oktatásból kivont összegek és az ország felének leszakadása aligha javít a helyzetükön.

Megtorpant a fejlődés

A mobilitási (és a szegregációs) vizsgálatok egyik kifejező mérőszáma az úgynevezett disszimilaritási index, ami jelen esetben azt jelzi, mennyiben tér el egy országban a mobilitás egy képzeletbeli viszonyítási állapottól, amelyben egyáltalán nincs mozgás a társadalmi státuszok közt (mindenki ott marad, ahova született). Minél magasabb értéket vesz fel ez a mutató, annál több volt a státuszváltás az adott országban.

Az indexet a kutatásban az abszolút mobilitás megmutatására használták, ami a gazdaság szerkezetének átalakulásából következő mozgást jelenti. A modernizálódó társadalmakban egyre kevesebb ember dolgozik az iparban és a mezőgazdaságban, míg egyre több a szolgáltató szektorban, így a generációk közti mobilitás nem annyira a társadalmi igazságosságot mutatja, inkább egyfajta gazdasági szükségszerűség.

A magyar társadalom a férfiak és a nők tekintetében is a legkisebb értéket szolgáltatta,

vagyis az EU-n belül a magyar társadalomban a legkevésbé gyakori a helyzet változása a háztartásban található legmagasabb foglalkozási státuszú emberhez képest.

A modernizációs folyamatot mutató abszolút mobilitás az Európai Unió országaiban. Forrás: Eurofund
A modernizációs folyamatot mutató abszolút mobilitás az Európai Unió országaiban. Forrás: Eurofund

A tanulmány szerint a lista végén található országok egy része azért került oda, mert már a végéhez ért a modernizációs átrendeződés (ilyen például Anglia, Franciaország), más része viszont azért, mert a folyamat leragadt egy szinten (ide tartozik Bulgária és Magyarország). Ez önmagában nem sokat mond el az egyéni lehetőségekről, az össztársadalmi megrekedés viszont kiolvasható belőle, amin valószínűleg nem segít az Orbán-kormány „újraiparosító” politikája sem. A szerzők azt is kimutatták statisztikai módszerekkel, hogy minél kisebb mértékű strukturális változás volt egy országban, annál jellemzőbb volt a lefelé tartó mobilitás, Magyarország és Bulgária e tekintetben nagyon rosszul teljesít. 

Érdekes, hogy a nők abszolút mobilitása (az ábrán kék pötty) mindenhol jóval magasabb a férfiakénál (az ábrán piros háromszög). Ez azzal magyarázható, hogy a nők nagyobb eséllyel mennek az újonnan létrejövő szolgáltatószakmákba dolgozni, mint a férfiak, akiknél gyakoribb, hogy folytatják az apai hagyományokat, és kétkezi munkát választanak. 

Nagyobb eséllyel ragadunk meg egy szinten, mint a nagyszüleink

A másik fontos mobilitási mutató a relatív mobilitás, amiből jobban kirajzolódnak az egyéni lehetőségek. A relatív mobilitás arról szól, a társadalom alapvető folyamatától függetlenül mennyire befolyásolja az ember családjának státusza azt, hogy ő maga gazdag vagy szegény, alacsony vagy magas képzettségű lesz felnőtt korára. A kutatásban az úgynevezett „csendes generációtól” (II. világháború előtt születettek) a baby boomereken át az X-generációig követik a mobilitást az EU-tagállamokban, amiből trendszerűen kirajzolódik, hogy melyik korosztály milyen eséllyel jutott feljebb a társadalmi ranglétrán.

Az alábbi ábra csalóka, mivel pont a lefelé irányuló trend jelöl nagyobb mobilitást.  Az értékek erősen eltérnek országonként, Magyarországról azt mutatták ki, hogy

minimális változás történt csak a mobilitási lehetőségekben az elmúlt több mint fél évszázadban, az viszont negatív irányú,

de még így is az európai középmezőnyben helyezkedik el, vagy legalábbis ott volt egy évtizeddel ezelőtt. 

A relatív mobilitás alakulása az Európai Unió országaiban. Forrás: Eurofund
A relatív mobilitás alakulása az Európai Unió országaiban. Forrás: Eurofund

Érdekes módon a trend tekintetben nem a többi posztszocialista országra hasonlítunk, hanem az Egyesült Királyságra és Írországra. Nőkre és férfiakra bontva ezt az értéket, kijön, hogy a rendszerváltás nagy vesztesei a férfiak voltak, ami logikus is: sokkal több olyan szakma szűnt meg akkortájt az ipar leépülésével, amelyben elsősorban férfiak dolgoztak. Az már elgondolkodtatóbb, hogy

a férfiak hátránya tartós Magyarországon, az X-generációban is kitartott. 
Országcsoportok trendek szerint bontva. (Portugália és Szlovénia nem szerepel, mert nem illeszthetők egyik trendbe sem) Forrás: Eurofund
Országcsoportok trendek szerint bontva. (Portugália és Szlovénia nem szerepel, mert nem illeszthetők egyik trendbe sem) Forrás: Eurofund

A vizsgált posztszocialista blokkból egyébként egyedül Szlovákia mutatott növekvő relatív mobilitást, illetve Csehországban stabilizálódott az érték. A legjobban növekvő mutatóval az északi országok, a Benelux államok és Görögország rendelkeznek. Az adatokból az is kiolvasható, hogy van egy jól azonosítható töréspont a baby boomer generáció és az X-generáció között, ahol elváltak egymástól az egyes országok útjai: néhány helyen folytatódott a mobilitás növekedése, de több országban esni vagy stagnálni kezdett az index, különösen a férfiaké. 

A tanulmány végén azt is országonként azonosítják a szerzők, mely tényezők gátolják a leginkább a felfelé irányuló mobilitást, vagyis min kellene leginkább változtatni. Magyarország és a többi visegrádi ország esetében a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben mutatkozó régiók közi különbséget találták a legsúlyosabbnak, de megemlítik a lecsúszó középosztály problémáját is. Szolgáltatások alatt itt természetesen nem a mozit és az éttermeket kell érteni, hanem például a színvonalas oktatást, illetve azokat a szociális mankókat, amelyek a rosszabb helyzetbe született gyerekek feljebb jutását segítik. 

(Borítókép: Egy roma család udavara Kerepesen. Fotó: The Age/Getty Images Hungary)