3 milliárd forintot kell elkölteni május végéig!

2017.04.28. 17:16

Több mint 3 milliárd forint SZÉP-kártyás juttatás vár még elköltésre május végéig, annak ellenére, hogy a húsvét kiemelt időszak volt, sokat felhasználtak az egyenlegből - ezt mondták az  MTI-nek nyilatkozó kártyakibocsátók.

Az OTP SZÉP-kártya birtokosok a húsvéti hosszú hétvégén napi átlagban összesen 240 millió forintot költöttek a kártyáról. A május végén lejáró, 2015-ös juttatásokból még 2,5 milliárd forintot kell felhasználniuk, ezt követően az a munkáltató, vagy annak jogutódja kapja vissza az összeget, akitől a feltöltés érkezett. Ahhoz, hogy ne maradjon 2015-ben feltöltött juttatásuk a kártyabirtokosoknak jelenleg

napi 71 millió forintot kellene elkölteniük a május végi határidőig.

Az OTP-nél az első negyedévben 11 százalékkal, 1,3 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly ugyanekkor, így 14 milliárd forintnyi juttatást használtak fel a kártyabirtokosok. Az MKB által kibocsátott SZÉP-kártyával áprilisban több mint 200 ezren rendelkeztek, ebből 34 ezernek maradt a 2015-ös munkáltatói juttatásból felhasználásra váró kerete, ők 498,5 millió forintot nem használtak még fel. A K&H Bank tájékoztatása szerint idén az első negyedévben majdnem annyit költöttek a SZÉP-kártyákról, mint 2016-ban és a húsvét most is kiemelt időszak volt.