10 milliárddal tartozik az FKF-nek az állami kukaholding

2017.05.02. 15:17

Idén még egyáltalán nem fizetett semmit az állami kukaholding (NHKV) az FKF-nek, így bruttó 9,6 milliárdot kér már tőlük a fővárosi közszolgáltató, írja a 24.hu. A cégnek ez elég fájó, hiszen korábban havonta milliárdos árbevétellel tervezhettek a legfőbb tevékenységük után járó díjból.  

Az NHKV-t elvileg tavaly áprilistól tette az állam monopolhelyzetbe, csak ők szedhetnek szemétdíjat a lakosságtól, és azt elvileg visszaosztják a korábban már szintén államosított közszolgáltatóknak. Csakhogy a rendszer lényegében év végégig nem működött, és ezek szerint még most se különösebben. Legutóbb itt foglaltuk össze egyébként az hulladék újrahasznosítása körüli évek óta tartó szabályozási szerencsétlenkedést.

Az NHKV a lapnak azt mondta, hogy szerintük most sincs probléma a rendszer működésével. Mondjuk az NHKV szervezeti gondjai mellett úgy tűnik, hogy mintha nem vették volna figyelembe az ország egyes részein jóval gyengébb szemétdíj-fizetési hajlandóságot, ezért mára 11,6 milliárdnyi kintlevőségük jött már össze, aminek kevesebb mint tizedét sikerült eddig behajtaniuk. 

Emellett az kukaholding közölte, hogy a szolgáltatási díjak kifizetése folyamatos, ahol pedig mégis csúszás van, ott alapvetően technikai, illetve elszámolási kérdések miatt nem tudtak fizetni. Lejárt számlatartozásuk nincs, ez a tízmilliárdos összeg is elkülönítve rendelkezésükre áll.

Frissítés: A cikk megjelenése után kiderült, hogy az NHKV gyorsan átutalt 7,5 milliárd forintot az FKF-nek.