Friderika
10 °C
17 °C

Visszaadja vagyona nagy részét az olajmilliárdos

2017.05.02. 10:45

Kjell Inge Røkke norvég milliárdos bejelentette, hogy a mintegy 2 milliárd dolláros ( nagyjából 570 milliárd forint) vagyonának jó részéből jótékonykodni fog, vette észre a Reuters hírét a Portfolio. Az összehasonlítás kedvéért ez a kétmilliárd dollár nagyjából Csányi Sándor fellelhető vagyonának kétszerese.  

Amit eddig megkerestem, annak az oroszlánrészét vissza fogom adni a társadalomnak 

– mondta Røkke az Aftonpostennek. Most például beüzemel egy nagyobb kutatóhajót, ami az óceánt hatezer méter mélyen is tudja vizsgálni. Illetve közben azzal is foglalkozna a hajó, hogy szemétmentesítse a vizet, elvileg napi öt tonna műanyagszemetet tud majd begyűjteni és teljesen környezetkímélő módon elégetni.  A hajóra 30 fős legénységet terveznek, és még 60 kutató számára lesz hely benne, az eszköz költségeiről Røkke viszont nem akart beszélni. 

Kjell Inge Røkke Norvégia egyik leggazdagabb embere, a több tízezer főt foglalkoztató Aker ASA holding tulajdonosa. Az Aker több cégével is erősen érintett az olajiparban, de halászattal vagy egyéb mérnöki szolgáltatásokkal is foglalkoznak.