Mégsem emeli a családi pótlékot a kormány
Nem tervezi a családi pótlék emelését jövőre a kormány, mert hatékonyabbnak tartja a munkához kötött támogatásokat - ezt mondta az ATV műsorában Novák Katalin. az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Mindez azért különösen érdekes, mert múlt héten még arról lehetett olvasni, hogy a kormány 2018-ban a tervezett demográfiai programjával az egész gazdaság- és társadalompolitikáját a családok támogatásának rendeli alá, ennek részeként pedig az alanyi jogon járó családtámogatásokat is szélesítené a kormány.
A Portfolio írt április végén arról, hogy a kormány már két olvasatban tárgyalta a gyerekvállalást ösztönző demográfiai programot, aminek része a meglévő alanyi jogon járó támogatások bővítése és újak bevezetése.
Novák Katalin most ennek mondott ellent. Hogy az mit jelent pontosan, hogy a kormány hatékonyabbnak tartja a munkához kötött támogatásokat az alanyi jogon járóknál, azt nem fejtette ki az államtitkár. Ez mindenesetre azt jelenti, hogy a kormány
hiszen a munkához kötött támogatásokból nyilván kiesnek a legszegényebb, tipikusan bizonytalan munkaerőpiaci helyzetű családok. A középosztályra kalibrált szociálpolitika persze egy érthető cél a kormány részéről (leginkább azért, mert a középosztály biztosabban elmegy szavazni), bár Magyarország az elmúlt időben nem állt nagyon jól a gyermekszegénységgel kapcsolatban, amin viszont a középosztály anyagi támogatása nem nagyon segít.
Az államtitkár azt is mondta, hogy a családokat már így is nagyon sok mindennel támogatja a kormány, egy átlagos jövedelmű, két gyermekes család például gyakorlatilag nem fizet személyi jövedelemadót, 2018-ban pedig 1900 milliárd forint közvetlen támogatást kapnak majd "a családok".
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szerződésbe foglalták a Mátrai Erőmű új blokkjának fejlesztési projektjét
A beruházást ünnepélyes aláírás követte.
február 25., 13:49
- Gazdaság
Szárnyal a 4iG űrprogramja, újabb megállapodás született
A hírt követően jelentősen erősödtek a vállalat részvényei a Budapesti Értéktőzsdén.
február 25., 14:42
- Címlapon
Donald Trump: Ha valaki nem akar megegyezni, az nem lesz sokáig közöttünk
Szerinte mind Oroszország, mind az ukrán nép szeretné, ha megállapodás születne.
22 perce
- Címlapon
Donald Trump üzent Volodimir Zelenszkijnek: Amerika nem fogja ezt sokáig tűrni!
Az ukrán elnök továbbra is számít az amerikai segítségre.
3 órája
- Címlapon
Donald Trump sejtelmes üzenetet küldött, nagy dologra készül
Közben Európa Ukrajnáról tárgyalt.
6 órája
- Gazdaság
A forgalomban és az ingatlanárakban is Európa tetején Magyarország
És ami most jön, az még erre is rátesz egy lapáttal.
február 25., 20:01
- Gazdaság
Csaknem 700 milliárdot bukott eddig Magyarország a kohéziós alapból, de messze még a vége
Ha 2025-ben sem sikerül megállapodni, újabb százmilliárdok bánják.
február 25., 15:36
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Jelentős változás jön az Árfigyelőnél
Az erről szóló társadalmi egyeztetést már el is indították.
február 26., 06:13
- Gazdaság
Drágábban repülhetnek az utasok a Ryanairnél
A tűzszünet esetén a légitársaság ukrajnai járatai is újraindulhatnak.
február 25., 13:47
- Címlapon
Bild: Elfogása előtt gázpisztollyal lőtte szájba magát a mannheimi gázoló
A hatóságok szerint nem terrortámadás történt.
4 órája
- Címlapon
Vérfürdőt rendeztek az oroszok egy ukrán gyakorlóterepen, legalább harmincan meghaltak
16 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Dupla fájdalom a kormánynak: a tavalyi földbe állás után az idei növekedés is kérdéses
Kijöttek az adatok, jelentős mértékben csökkentek a beruházások 2024-ben.
február 24., 08:30
- Mindeközben
Cooky párja megkérdezte a kisfiait, mit szólnak a szettjéhez, de olyan kritikát kapott, hogy a fal adta a másikat
3 órája
- Mindeközben
Schobert Norbi olyat alakított a farsangi buliján az ABBA egyik tagjaként, hogy nem sajnálnánk tőle az Oscar-díjat
4 órája
- Címlapon
Romlik Ferenc pápa állapota, nagy mennyiségű váladékot távolítottak el a tüdejéből
A katolikus egyházfő ismét lélegeztetőgépre került.
2 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor és Novák Katalin fizetése is jelentősen emelkedik a következő hónaptól
A miniszterelnöknek több mint hétmillió forint lesz a keresete.
február 25., 11:12
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak
Adósságuk emiatt tovább emelkedik.
február 26., 07:28
- Címlapon
Ferenc pápa gyógyulásáért celebrált szentmisét Erdő Péter bíboros
Egy evangéliumi történeten keresztül küldte el jókívánságait.
3 órája
- Gazdaság
Szigorodik a szabályozás a kriptopiacon, ezzel új korszak kezdődik
A kisebb szereplők bajban lehetnek.
február 24., 17:26
- Címlapon
Van, aki börtönben végezte, van, akiből elnök lett – ez történt a 20 évvel ezelőtti futballsztárokkal
Olyan is akad, akinek tönkrement az élete, és manapság az utcán tengeti a mindennapjait.
2 órája
- Gazdaság
Történelmi pillanat következik, jön Matolcsy György búcsúja
Fontos döntés érkezik kedden.
február 25., 06:04
- Gazdaság
Elfogadták a 16. uniós szankciós csomagot Oroszországgal szemben, de Magyarország könnyítéseket kap
Az orosz gazdaság számos szektora érintett.
február 24., 11:21
- Gazdaság
Nem sikerült megállapodniuk a béremelésről, akár sztrájkba is kezdhetnek a reptéri dolgozók
A dolgozók nem értik, miért nem jut több pénz a béremelésükre.
február 24., 17:23
- Címlapon
Nem engedték leszállni a magyar külügyi államtitkár gépét Szarajevóban
Magyar Levente ennek ellenére Banja Lukában tárgyalt Milorad Dodikkal.
3 órája
- Gazdaság
Megszereztük a kormány tervét, százmilliárdokról döntött Orbán Viktor
Az Index birtokába jutott egy kormányzati számítás.
február 25., 07:33
- Címlapon
Távozott posztjáról a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka
Pár éve még a Magyar Érdemrend lovagkereszt katonai tagozata kitüntetést vehette át.
1 órája
- Címlapon
Elege lett a borsodi főispánnak a TASZ-ból, a szülők visszakapták a gyereküket
Várhatóan nincs vége a csatározásnak.
5 órája