Véget ér Észak-Korea szállodabiznisze Berlin központjában

2017.05.12. 22:17

Váratlan áldozatot szedett az Észak-Korea elleni nemzetközi szankciók erősödése, írja a Magyar Nemzet. A német kormány ugyanis elhatározta, hogy bezárat egy egyébként népszerű hosztelt a berlini városközpontban.

A Brandenburgi kapu, a Potsdamer Platz és a Checkpoint Charlie közelében található, több mint tíz éve működő Cityhostel Berlinnel egyetlen, de igen komoly baj van: az észak-koreai nagykövetség területén működik.

A dolog előzménye, hogy 1990 előtt Phenjan a baráti NDK-ban jelentős külképviseletet tartott fenn, a követségi állomány egy időben a száz főt is meghaladta, akik két épületben dolgoztak. A rendszerváltozás után a kapcsolatok elhidegültek, a hatalmas bázis fokozatosan elnéptelenedett. Ma az észak-koreai követségnek már csak nagyjából tíz munkatársa van, és az egyik épületük már az ezredfordulóra kiürült – ezt adták bérbe hosztelnek.

Az üzlet havonta 38 ezer, egy év alatt nagyjából félmillió eurót jelentett a koreai költségvetésnek. Most azonban az ország elleni szankciók jegyében ezt is be kell zárni.