Olga, Liliána
13 °C
24 °C

Ha szép idő lesz nyáron, annak a sörgyártók is örülni fognak

2017.05.19. 06:32

Meleg, napos nyár esetén 2-2,5 százalékkal is nőhet idén a vezető magyar sörgyárak által értékesített sör mennyisége, amely tavaly 6,7 millió hektoliter volt - írja pénteki számában a Világgazdaság.

Az MTI szerint a lapnak a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) elnöke azt mondta, a fesztiválok és a sportesemények mellett a gasztronómia is egyre inkább élénkíti a fogyasztást. Schillinger Attila arra számít, hogy idén 10-12 százalékkal bővül a drágább, prémium- és szuperprémium sörök kategóriája.

Tavaly ugyanúgy 6,1 millió hektoliter volt a hazai sörfogyasztás, mint 2015-ben, az export 40 százalékkal nőtt.

Az MSSZ tagjai 72,5 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe 2016-ban, ebből jövedéki adó formájában 42 milliárdot. Schillinger Attila szerint viszont komoly gondot okoz a sörgyártóknak, hogy egy egységnyi sör árának 42 százaléka adó. A költségvetés a magyarországi sörgyártók által megtermelt GDP 83 százalékát vonja el különböző adók és járulékok formájában, míg más iparágakban ez az elvonás 50 százalék körüli - állítja a lap.