A jövőben a NAV készítheti a vállalkozások bevallását is

2017.05.29. 17:46 Módosítva: 2017.05.29. 17:47
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) kezdeményezi, hogy a kisvállalkozások adóbevallását is az adóhatóság készítse el a jövőben, írja az MTI. Hétfőn a kamara elnöke elmondta, később a nagyobb vállalkozásokra is kiterjedhetne ez a gyakorlat.

Parragh László, az MKIK elnöke Nagykanizsán arról beszélt, hogy a javaslatuk szerint négy év alatt lehetne kiterjeszteni a kisvállalkozásokra, hogy az adóhatóságtól közvetlenül megkapják a bevallásukat, írja az MTI. "Ez sokaknak nem tetszik, de klasszikusan ez a bürokráciacsökkentés" - fogalmazott. A kisvállalkozásoknak nem kellene külön fizetniük a bevallás elkészítéséért, később ez a bevalláskészítési gyakorlat kiterjedhetne a nagyobb vállalkozásokra is.

2010 óta a kormány támogatásával több mint 50 olyan program valósult meg, amely kamarai kezdeményezésre indult. Ilyen például a magánszemélyek adóbevallásának adóhatósági elkészítése, aminek köszönhetően 2010 óta ötödével, mintegy 4 ezer fővel kevesebben dolgoznak az adóhatóságnál.

Gyere haza, dolgozó!

A külföldön munkát vállaló magyar dolgozók visszacsábítása miatt kezdeményezték a bérfelzárkóztatási programot, mert "ha rövid távon ezt az intézkedést nem tesszük meg, középtávon kiürül az ország". Az elvándorlás üteme az elnök szerint csökkenőben van, de a reálgazdaságban foglalkoztatott

3,1 millió ember mellett 10%, mintegy 300 ezer magyar dolgozik külföldön,

akik a "a magyar munkavállalók színe-java" - mondta. A köz- és felsőoktatásban tanuló diákok száma is egyre csökken, és komoly problémát jelent a nyelvtudás hiánya és a digitális analfabetizmus.

Átszervezések a Kamarán belül

Az MKIK elnöke utalt rá, hogy a következő napokban tartja küldöttgyűlését az MKIK és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) is. Parragh nemrég "gazdálkodási visszásságok" miatt kezdeményezte a BKIK elnökségének távozását, így reméli visszanyeri az üzleti csoportok bizalmát.

Átalakul a választott bíróságok rendszere is, az agrárkamarán kívül minden további szervezetet beolvasztanak az MKIK-ba, majd egy igazgatóságot hoznak létre a választott bíróság élén, vezetője pedig nem választással, hanem kinevezéssel kerül a pozíciójába.

Parragh végül arról beszélt, az MKIK hitelessége érdekében nem szabad részt venniük a választási küzdelmekben, mindent el kell követni, hogy semlegesek maradjanak.

Nekünk az aktuális kormány, az önkormányzatok és a megyei közgyűlések a partnereink,

mert a vállalkozóknak az az érdeke, hogy elmondják, mit kellene tenni az adott térségben - fogalmazott.