Orbán-csomag: 14,5 milliót is kereshet, aki rafkósan szül

D KOS20170525013
2017.06.07. 10:27
A kormány által nemrég bejelentett új családtámogatásokból akár több mint 14 millió forintot is össze tud szedni egy fiatal diplomás nő, ha megfelelő tempóban szül. A támogatások kimaxolásához viszont érdemes képzettebb, háromgyerekes családanyának lenni: mindez nem jelent újdonságot a Fidesz szociálpolitikájában, de azért mutatunk pár jó ábrát arról, hogy ez miért van így.

Ha egy magyar nő megfelelő tempóban szül, akkor a kormány által nemrég bejelentett új családpolitikai intézkedések alapján akár nagyjából 14,5 millió forintot is összeszedhet ezzel a tevékenységgel – legalábbis az Index számítása alapján egy ilyen nagyságrendű összeg jött ki.

Orbán Viktor a Családok Világkongresszusán ismertette a kormány korábban már beharangozott nagy népesedéspolitikai programjának részleteit. Ebből kiderült, hogy a kormányzat új családtámogatási intézkedésekre készül 2018-tól annak érdekében, hogy a termékenységi ráta a népesség fenntartásához szükséges 2,1 százalékra növekedjen 2030-ra. Többfajta intézkedés is van: fejlesztik például a bölcsődéket, kiterjesztik a babakötvényt az egész Kárpát-medencére, de lesznek közvetlenebb pénzügyi támogatások is (részletesebben itt és itt írtunk a témáról).

Nerné egyetemre megy

Mi a számításunkhoz ez utóbbiakat vettük alapul, és ez alapján az jött ki, hogy az új intézkedésekkel egy olyan fiatal magyar nő járhat a legjobban, aki 11 szemeszter alatt elvégez egy alap- és egy mesterszakot, közben szül három gyereket, miközben még hitelből vesz egy ingatlant is a férjével (a csokot a számításból kihagytuk, mert ez még egy korábbi intézkedés). Az elképzelt magyar nő így több millió forintot kapna a magyar államtól. A táblázat alapján az is látszik, hogy ez miből jön össze. Hangsúlyozzuk: mivel az intézkedések egyelőre csak bejelentés szintjén léteznek, számolásunk elég hozzávetőleges, a részletszabályokon és különböző kivételeken még rengeteg minden múlhat.

A számításhoz elképzelt magyar nő azért pont öt és fél év alatt végzi el az egyetemet, mert alapesetben a Diákhitel 1 legfeljebb 11 szemeszterig vehető igénybe, és azt szerettük volna, ha a képzeletbeli magyar nő minél több diákhitelt vesz fel, hogy aztán ezt a 2018-as intézkedések alapján három gyerek megszülése után ne kelljen visszafizetnie. A maximális havi 50 ezres hitellel számoltunk, ami több mint 3,5 milliós megtakarítást jelent így a Diákhitel-kalkulátor számítása alapján. (A diákhitel-tartozás felét eltörlik a terv szerint azoknál, akik két gyereket nevelnek, a három- vagy többgyerekes anyák a teljes tartozástól megszabadulnak.)

Vegyük végig, hogy pontosan hogyan jött mindez ki, ugyanis az egyszerűség kedvéért – vagy információk hiányában – a számításhoz tartozik több kitétel is. A családi adókedvezményről a 2018-as költségvetés tervezete alapján annyit lehet tudni, hogy a kétgyerekesek által elérhető maximális havi kedvezmény 30-ról 35 ezer forintra nő (a számolásban az egy- és háromgyerekesek esetében a 2017-ben elérhető havi 10 és 99 ezres kedvezményt vettük figyelembe). Ez alapján három – kétévente születő – gyerekre számoltuk ki, hogy a családi adókedvezmény öt és fél év alatt összesen mennyi pénzt jelent (csaknem 2,9 millió forintot).

A támogatási tételek közül a legnagyobb a két évre kiterjeszteni tervezett diplomás gyedből jött össze: ezt a szabályok szerint a hallgatói jogviszonnyal rendelkező nők kaphatják, és alapszakon a jogosultság kezdő napján érvényes minimálbér hetven százalékát jelenti, mesterszakon pedig a garantált bérminimum hetven százalékát. A számoláshoz a 2018-as bérminimumot és minimálbért vettük alapnak a teljes időszakra, tehát a valóságban itt a jövőbeli emelések miatt még több pénzről is van szó.

Ehhez jön még hozzá, hogy terv szerint a jelzáloghiteles három- vagy többgyerekes családok egy-egy milliót leírhatnak majd a tartozásukból, mindez együtt pedig már csaknem 14,5 milliós támogatást jelent a szorgosan szülő magyar egyetemistának a diploma megszerzéséig. (Az egyelőre nem tiszta, hogy új hitelek esetén is érvényesíthető lesz-e ez a kedvezmény, de vannak arra utaló jelek, hogy lehet, hogy csak meglévő kölcsönökre lehet majd érvényesíteni.)

Háromgyerekes gazdagoknak áll a világ

A jelenleg elérhető támogatási tételeknél egyébként jelentős különbség van a két- és a háromgyerekesek támogatási mértéke között, nyilván azért, mert a háromgyerekesek a kulcsai annak, hogy a kormány által 2030-ig elérni kívánt 2,1-es szintre nőjön a termékenységi ráta. Ugyanez az elv látszik a nemrég bejelentett intézkedések mögött is, amik közül a jelzáloghitelesek ingyen egymilliója csak a háromgyerekesekre vonatkozik, de például a kétgyerekeseknek is csak a diákhitelük felét törlik el a terv szerint, miközben a háromgyerekeseknek a teljes hitelt elengedik.

2016-ban kiszámoltuk, hogy mennyi pénzzel támogat az állam átlagosan egy két- és egy háromgyerekes családot: ebből az derült ki, hogy az államnak a harmadik gyerek több mint másfél millió forintot ér meg évente, hiszen egy kétgyerekes családnak 2016-ban családi pótlékból és családi adókedvezményből összesen 619 200 forint támogatás jött össze, viszont a háromgyerekes család ebből a két forrásból is jóval többet kap, ráadásul ezeknek a családoknak már támogatják az óvodai és iskolai étkeztetését, kapnak tankönyvtámogatást, és gyereknevelési támogatást (gyet) is, így összesen 2 millió 260 ezer forintot kaptak tavaly.

És akkor a csokról még nem is beszéltünk, ugyanis itt is óriási előnyben vannak a háromgyerekesek a kétgyerekesekhez képest: új lakás vásárlásához az állam a kétgyerekeseknek jelenleg 2,6 millió forintos támogatást nyújt, a háromgyerekesnek viszont a 10 milliós támogatás mellett még 10 millió forint kedvező kamatozású hitel is jár. Így ha mindent számításba veszünk, akkor kijön, hogy a lakásvásárlás évében a 2016-ban érvényes támogatások alapján az egyik családra nagyjából 3 millió forintot szán az állam, míg a másikra több mint 11 milliót.

Az új intézkedések a háromgyerekeseken belül a képzettebb, vagyonosabb családoknak kedveznek a leginkább. Ez sem jelent egyébként újdonságot a Fidesz szociálpolitikájában: jól szemlélteti ezt a trendet az az ábra, amit Szikra Dorottya, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének kutatója mutatott be az MTA konferenciáján.

Az ábra három család gyerekek után járó pénzbeli ellátásait mutatja 2009-ben és 2017-ben. Minden családban három gyerek van, az egyik két év alatti. Az elsőben az apa munkanélküli, az anyának sem volt megfelelő munkaviszonya, gyesen van. A másodikban az apa minimálbéren dolgozik, az anya gyesen van (A gyes fixen 28 500 forint, a gyed alapesetben a szülő fizetésének 70 százaléka). A harmadikban az apa az átlagkereset kétszeresét keresi, az anya gyeden van. Ez alapján az látszik, hogy 2009-hez képest a gazdag háromgyerekesek támogatásai nőttek a legnagyobb arányban.

Ha a fenti számításon annyit változtatunk, hogy feltételezzük, hogy a minimálbéres családnál is gyedre megy az anya, akkor arányosan még mindig a gazdag család járt a legjobban 2009-hez képest, viszont a minimálbéres és a szegény család közötti kiugró különbség még mindig látszik.