Keveslik a tescósok a milliárdos béremelést

2017.06.09. 07:42

Nem elégedettek a Tesco bérfejlesztésével az áruház dolgozói, így folytatják az országos elégedetlenségi akcióikat - ezt mondta a Magyar Időknek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. 

A Tesco csütörtökön jelentette be, hogy a dolgozók 70 százalékának növeli a fizetését, a bérfejlesztésre összesen egymilliárd forint jut majd. Ez a Tesco szerint azt jelenti, hogy minden, hat hónapnál régebben a cégnél dolgozó munkatárs 165 ezer forint havi bruttó alatt keresne, januárban pedig tovább emelkednek majd a fizetések. 

A szakszervezet szerint viszont több mint 7000 dolgozónak a felajánlott bérfejlesztés mindössze bruttó 4000 forint emelést jelent, ami Bubenkó megfogalmazása szerint nevetséges összeg. A KDFSZ azt szeretné, ha legalább 200 ezer forintra emelnék minden dolgozó bérét. Ha pedig erről nem sikerül megállapodni július elsejéig, akkor a szakszervezet a forgalmasabb áruházakban demonstrációkat ígér.