![ellenor](http://kep.index.hu/1/0/1752/17521/175216/17521672_8d2631decbbb5b102538f16df285f965_wm.jpg)
Jó éve volt pénzügyi szempontból a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt.-nek, ugyanis az állami cég tavaly háromszázmillió forintos profitot hozott össze - derül ki a cég beszámolójából, amiről a Világgazdaság írt cikket.
A cikkből kiderül, hogy a BKK tavaly 181,9 milliárd forint összbevételt hozott össze, amiből több mint 89 milliárd volt a belföldi értékesítés nettó árbevétele. Ez csökkenést jelent 2015-höz képest, többek között azért is mert tavaly a cég átadta a az agglomerációs közlekedést és a HÉV-et.
A beszámoló alapján kiderül még, hogy:
- A jegyek és bérletek értékesítéséből tavaly 63,7 milliárd forint folyt be, ami kétmilliárdos növekedés az egy évvel korábbihoz képest (mivel a jegy- és bérletárak nem nőttek, ezért a növekvő utasszám magyarázhatja ezt, vagy mondjuk az, hogy többen vettek bérletet).
- De pótdíjból is több pénz jött be, ami arra utal, hogy tavaly több volt a bliccelés: konkrétan tavaly több mint másfél milliárd forint bevétele származott a cégnek, miközben egy évvel korábban nem érte el az egymilliárd forintot sem.
- Kevesebben vagy rövidebb időre veszik igénybe a Bubit, mert tavaly nyolcmillió forinttal kevesebb, 83 millió forint bevétele jött be ebből a BKK-nak.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)