Bence
10 °C
25 °C

Az MSZP szerződéseit is elvitte Simicska plakátcégétől a NAV

2017.06.16. 09:58

A Jobbik árpilis-májusi plakátszerződései mellett az MSZP, a Pokorni Zoltán vezette XII. kerületi önkormányzat és a Mazsihisz szerződéseit is elvitték a Mahir Cityposter kft-től a NAV nyomozói, sőt a céget képviselő Magyar György ügyvéd szerződéseit is lefoglalták - írja a 24.hu.

Az adóhatóság fegyveres nyomozói megbízó levelük szerint a 2016. január 1. és 2017. május 31. közötti könyvelés ellenőrizésére mentek ki Simicska Lajos plakátcégéhez csütörtökön, ahol immár másodszor járnak a héten: hétfőn már jártak a Mahirnál, ahonnan 11 ezer oldalnyi iratot foglaltak le, majd a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó másik plakátcégnél, a Publimont Kft-nél is jártak. 

A NAV ismeretlen tettes elleni közérdekű bejelentés alapján indult költségvetési csalás gyanúja miatt nyomoz. A gyanú szerint a két említett cég lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátott, ezzel pedig megtéveszthette az adóhatóságot.  

Viszont ha már ott jártak, a biztonság kedvéért a Jobbik szerződései mellett még sok más szerződést is elvittek. Puskár Anett, a cég szóvivője szerint a nyomozók nagyon célirányosan jártak el csütörtökön és a hétfő éjszakai kiszállással ellentétben most csak párszáz oldalnyi dokumentumot vittek el. Magyar György ügyvéd, akinek a szerződései már szintén a NAV-nál vannak, hivatali visszaélés miatt tesz följelentést ismeretlen tettes ellen.