Akkor Szijjártó Péter bejött a szobámba, és megette az almámat

Bár a beszélgetésünk apropója a biztosi kinevezése, de nagyon érdekelne néhány múltbeli történet is. Ön korábban a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) közigazgatási államtitkára volt. De 2015 áprilisában, alig egy hónappal a minisztériumot is vastagon érintő Quaestor-botrány kirobbanása után váratlanul távozott. A sajtóban olyan tálalgatások jelentek meg, hogy Kohut Balázs vitte el a balhét. Más arról is írt, hogy ön volt Tarsoly Csaba minisztériumi összekötője. Tényleg ön volt?

Nem. Soha életemben nem jártam a Quaestorban, és soha nem is beszéltem Tarsoly Csabával. A történtek óta, miután a sajtó összekapcsolta vele a nevemet, természetesen már jobban követtem az eseményeket. Egyébként az államigazgatási pályafutásomat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) kezdtem, és a miniszternek, Navracsics Tibornak dolgoztam, majd amikor ő 2014-ben külügyminiszter lett, vele kerültem át a KKM-be. A KKM-be történt belépésemet követően rövid időn belül Szijjártó Péter lett a miniszter. Ő szintén marasztalt, örömmel maradtam. A KKM-ben végül összesen kilenc hónapot dolgoztam, ebből hat hónapig voltam közigazgatási államtitkár.

Értem, de akkor miért önt tarthatták a sajtóban a Quaestor-ügy felelősének?

A magyar közigazgatásban a közigazgatási államtitkár olyan, mint a minisztérium ügyvezető igazgatója. Minden igazgatási terület hozzám tartozott, a gazdasági terület vezetője is, így sok mindent én írtam alá, noha ennyi idő alatt egy ekkora terület minden elemét nem ismeri meg az ember. A sajtó felelőst keresett, és szerintem azért is reflektorfénybe kerülhettem, mert eleve sokan támadtak az általunk végrehajtott szervezeti reformok miatt, amelyek személyi döntésekkel is jártak.

Vagyis kirúgta a fél minisztériumot.

A külügy volt az a minisztérium, ahol 2010 és 2014 között – a nagy közigazgatási szerkezetváltás idején – nem igazán voltak változások. Szijjártó Péter azt a feladatot kapta, hogy dinamizálja ezt a minisztériumot, és kapjon nagyobb hangsúlyt a külgazdaság. Láttam néhány megdöbbent nagykövetet, amikor elhangzott, hogy vállalati szintű kapcsolatokat is kell ápolniuk a klasszikus értelemben vett diplomáciai feladatok ellátása mellett. Ezt erős meglepettség fogadta, sokan nem értették, hogy mi a feladat, mostantól bizniszelni kell? Igen, mondtuk, de persze nem magánérdekből, hanem az ország érdekében.

És aki erre nem volt alkalmas, azt el kellett távolítani?

Nem ez volt a feladatom lényege. A cél az volt, hogy legyen karcsúbb és hatékonyabb a minisztériumi apparátus. A KIM-ben már részt vettem egy nagy szervezeti átalakításban, és ezt a tapasztalatomat jól tudtam hasznosítani a KKM-ben is.

A külügyben úgy láttuk, hogy 200 fővel lehet csökkenteni a központi minisztériumi állományt.

Szívesen beleálltam a feladatba, mert hiszek a kisebb, de hatékonyabban működő, a szó jó értelmében vett bürokráciában és az egycsatornás kommunikációban. Csakhogy egy ilyen rendszer megmozdítása, átalakítása után nemcsak az érintett 200 ember, de szinte a teljes apparátus bennem látta az ellenséget, mindenféle típusú fenyegetést kaptam, és a sajtó is rám szállt.

Azt még nem értem teljesen, hogy miként jutunk el a távozásához. Azt mondja, hogy nem Szijjártó Péternek lett elege önből, csak annyit duruzsoltak az ellenségei a miniszter fülébe, hogy mégis az eltávolítása mellett döntött?

Nem, teljesen máshogy történt. Engem ugyanis nem kirúgtak, a távozás a saját kérésem volt. Nem volt elegendő rutinom, hogy kivédjem az előzőekben említett támadásokat, és sok valótlanság, sőt túlzás nélkül mondhatom, hogy hazugság jelent meg rólam. Egyszerűen elegem lett abból, hogy politikai csatározások céltáblájává váltam. Tudom, azt mondják, aki ilyen munkára adja a fejét, annak ezt el kell viselnie, de nekem ez nem ment.

És arra nem gondolt, hogy amennyiben egy hónappal a Quaestor-ügy után távozik, az csak felerősíti a támadásokat?

Dehogynem. Ám ami olykor az előnyöm, az a hátrányom is, nem tudok várni. Én őszintén tisztelem és kedvelem Szijjártó Péter minisztert, és nagyon tetszett a munkastílusa, a hozzáállása. Nem is szerettem volna eltávolodni tőle, de az imént említettek miatt jeleztem neki, hogy szeretném kipróbálni magam a terepen, az üzleti életben.

Olaszországra gondoltam, mert mindig közel állt a szívemhez az olasz emberek életszeretete,

és sok időt és energiát fektettem abba, hogy megismerjem a szokásaikat, a gazdasági tevékenységeiket és úgy gondoltam, hogy hozzájárulhatok a magyar–olasz kapcsolatok elmélyítéséhez.

Ezt a tervét ott rögtön elmondta, amikor benyújtotta a lemondását?

Egy napig gondolkodtam, hogy mit tudok mondani Szijjártó Péternek. Azt tudtam, hogy nem akarok mindennap a nemtelen helyzetek miatt védekezni, magyarázkodni. Elmondtam neki, hogy hiszek abban, amit csinál, de ez most nekem nem megy. Ő pedig elfogadta a döntésemet. Bejött az irodámba, megette az almámat, és azt mondta, hogy ha ezt akarom, hát, csináljam, de azt ugye tudom, hogy a legrosszabbkor lépek. Mondtam, hogy igen, de nem tudok várni, ha most érzem így, most kell váltanom.

Sok adófizetői pénzről volt szó. Eddig azt gondoltam, hogy ha jogosan, ha jogtalanul, de legalább ennyi személyi konzekvenciája volt a Quaestor-ügynek a KKM-ben. De ha jól látom, akkor még ennyi sem volt. Azért ön sem távolodott el teljesen a külgazdaságtól.

Nem. Nem is akartam. Magánvállalkozásommal elnyertem egy közbeszerzést az olasz kereskedőházra, és ezután kaptam egy rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangot is.

De lényeges, hogy ez egy tiszteletbeli titulus, nem vagyok egyetlen országhoz akkreditált nagykövet sem.

Ez mivel jár, mennyi pénzzel gazdálkodik?

Semmilyen tiszteletdíj nem jár ezzel a titulussal. A szerződés szerint mint kereskedőház kapunk néhány ezer eurót havonta. Ebből a közbeszerzésben előírt milánói irodára és két főállású alkalmazottra futja, de ez így tökéletes, hiszen a piaci bevételek megszerzése a feladat. Végül most a miniszteri biztosi kinevezéssel – mely helyettes államtitkári jogállást jelent – térek részben vissza a KKM állományába.

Kubai relációban. Hogy jött ez? Bement a miniszterhez, hogy ezt szeretné csinálni? Nem tudom például, hogy a Maldív-szigetekre van-e már biztosuk? Finoman jelzem, engem érdekelne...

Nem, dehogy. Márciusban utaztam Kubába, és előtte beszéltem Szijjártó Péterrel, akit tájékoztattam az olaszországi eredményekről, és a beszélgetés során megkérdeztem, hogy Kubával mi a helyzet. Mi a külgazdasági stratégia a lazulni látszó szankciók kapcsán. Jelenleg Kuba a karibi térség egyik legizgalmasabb befektetési és kereskedelmi célpontja. A visegrádi országok közül rajtunk kívül már mindenki ott tárgyal a lehetőségekről.

Ezután a miniszter felhatalmazott, hogy az utazásom során tájékozódó jelleggel térképezzem fel a lehetőségeket, de természetesen nem Magyarország kubai diplomatájaként, mert Magyarországnak van Kubába akkreditált nagykövete Havannában, aki kézben tartja a bilaterális kapcsolatokat. Az utazásom konkrét célja egy nemzetközi kiállításon való részvétel volt, ahol nemcsak kubai, hanem a világ minden tájáról érkezett résztvevők képviselték magukat.

Drexler András a kubai nagykövetünk, és mint mondta, neki külgazdasági feladatai is vannak. Ő majd nem érzi úgy, hogy az ő területére merészkedik?

Biztosan nem, mi nagyon jól megértjük egymást. Megkerestem, és elmondtam, hogy az én feladatom tájékozódni, majd később a konkrét ügyekben Magyarországon összehangolni a közigazgatást és a gazdasági szereplőket, tőlem nem fog feladatokat kapni, nem fogok párhuzamos struktúrát kiépíteni. Inkább projektmenedzser vagyok. Nem lesz külügyi apparátusom, hanem az emberi kapcsolatokban és a szervezésben hiszek.

Még egy kicsit visszatérnék a múltba. Az Eximbank jelenlegi vezetése élesen küzd a Lánchíd Palota kibérlése miatt. Ön, mint az új erők tagja, állítólag megfenyegette Nátrán Rolandot, a korábbi vezérigazgatót, hogy ezután a szerződés után ő nem fog többé állást kapni az államigazgatásban.

Én nem voltam jelen, még tanúként sem a tárgyalásokon. Hogy kerülök ebbe a történetbe? Amikor az államigazgatáson belül megváltozott az Eximbank vagyonkezelője, én voltam az, aki a korábbi tulajdonostól, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM) érkező iratdobozokat fogadtam a KKM-ben. Nátrán Rolandot már 2010 óta ismertem, őt még az NGM nevezte ki az Exim vezetőjének, nagyon okos, intelligens, a pályán magabiztosan mozgó embernek tartom. A KKM közigazgatási államtitkáraként azonban megörököltem a Lánchíd Palota botrányát, és feladatul kaptam, hogy vizsgáljam ki. Nátránnal és Nobilis Kristóffal is találkoztam, és a feladatra kijelölt Bártfai Beatrix ügyvéd asszonnyal együtt igyekeztem tájékozódni.

Szerintem én nem fenyegetőztem, hanem a szerződéseket látva a magánvéleményemet fogalmaztam meg.

Magánvéleményét? Államtitkárként?

Valóban, mivel én voltam az államtitkár, így akár lehet úgy értelmezni, hogy én fenyegetek. Nem vagyok jogász, de józan ésszel meggondolva is felháborított a Lánchíd Palota kibérlésének az ötlete. Mi, a közigazgatásban 2010 óta azon dolgoztunk, hogy legfeljebb 8 és 11 eurós négyzetméteráron béreljen kormányzati szereplő irodákat, akkor ne magyarázza nekem senki, hogy egy bőven 20 euró/négyzetméter feletti irodaházbérlés megéri az államnak, méghozzá úgy, hogy a szerződést 10 évig nem lehet rendes felmondással felbontani. Azt mondtam Nátránnak, értse már meg, soha nem fogja tudni megmagyarázni, hogy miért verte ilyen költségbe az államot ezekkel a feltételekkel, illetve véleményemként valóban elhangzott a sokat idézett mondat.

Régóta nagyon érdekel ez a történet, mert ritkán látni olyat, hogy a Fidesz-kormány különböző megbízottjai büntetőeljárással is egymásnak mennek. Sose értettem például, hogy miért nem kommunikál a sajtóval erről az ügyről az Eximbank.

Az Eximbank felügyelőbizottságában (fb) is sokszor szóba került a téma, és mindenki aggályosnak tartotta, hogy ilyen drága a bérlemény, de mivel mi nem vagyunk ügydöntő fb, rábíztuk a menedzsmentre és az ügyvédekre az ügyet. Mindig úgy éreztem a dokumentumokról, hogy ez valami felépített dokumentumstruktúra, de az új tulajdonos, a külügy vezetése nem volt a hátterébe bevonva, az biztos. Én már csak a feladatot kaptam a hivatalos eljárás elindítására.

Nemrég hosszú portrét írtunk Gubicza Ágostonról, aki a GB&Partners nevű kockázati tőkés cégével elvitte az Eximbank 16 milliárdos kockázatitőke-programját. Ön nemcsak az Eximbank fb-tagja volt, de ha jól tudom, dolgozott is Gubiczának. Hogy fért ez össze, és miként kerültek kapcsolatba?

Nagyon fontos, hogy már nem voltam államtitkár, amikor egyszer csak csöngött a telefonom. Gubicza Ágoston hívott, hogy hallotta, hogy vannak szabad kapacitásaim és szeretne velem megismerkedni. Bementem hozzá, elmondtam a külkereskedelmi ötleteimet, majd egymás kezébe csaptunk, és valóban dolgoztunk egy ideig. Aztán mégis úgy éreztem, hogy jobb lenne különválnunk, megbeszéltük, és egyetlen nap alatt elvarrtuk a szálakat.

Mennyire látott bele a politikai kapcsolatrendszerébe?

Pontosan nem ismerem a kapcsolatait, Gubicza Ágoston azért nem osztott meg velem minden információt. Fontos kaland volt, de egyáltalán nem én intéztem az ügyeit az Eximnél.

Nézzünk a jövőbe! Karibi biztos lett, de azt hallottam, hogy ez alapvetően egy kubai megbízás.

Valóban, egyelőre kiemelten a magyar–kubai kapcsolatok erősítésén dolgozom, de lehet másfelé is folytatás. Például Costa Rica külgazdasági kormányzata is aktív, már jelezte is az érdeklődését.

Hogy esett önre a választás? A sajtó arról cikkezett korábban, hogy ebben a térségben a Syncope-Project nevű cég fogja össze a kereskedőházakat. A társaság tulajdonosáról, Bertha Péterről azt is megírták a lapok, hogy ő valamiképpen Tiborcz Istvánnak, a miniszterelnök vejének az üzlettársa.

Engem valóban Bertha Péter keresett meg, mert mint mondta, hallotta a híremet mint utazó nagykövet. Péter megkérdezte, hogy lenne-e kedvem segíteni.

Miért, ő kint dolgozik?

Ő maga itthon dolgozik, de a Syncope-Projectnek vannak irodái és dolgozói a térségben például Mexikóvárosban és Los Angelesben.

Ismeri a térséget?

Megvannak a szakdiplomatáink a KKM-ben, ehhez a munkához nekem elsősorban a magyar közigazgatást kell ismernem. A térségben tavasszal jártam először, de úgy éreztem, hogy Kuba bizonyos értelemben nagyon más, mint a többi latin-amerikai ország. Nyilván a politikai berendezkedésnek köszönhetően üzemszerűen és kiszámíthatóan működik, a térségben referenciajelleggel bír.

A gyerekek reggel 8-kor fehér ingben mennek iskolába, nincsen sziesztaidő, sok a diplomás, mindenki szívesen dolgozna, csak éppen nincs elég munka, egyelőre nincsen pénz a gazdaságban. Erről szól Magyarország szerepe, a legjobb szakembereinket kell odavinnünk, hogy átadjuk tapasztalatainkat Kubának azokban az ágazatokban, ahol esetleg 30 éves technológiai elmaradásban vannak.

Mit lehet egy ennyire távoli és meglehetősen szegény államnak eladni?

A kubai állam valóban szerény költségvetéssel gazdálkodik egyelőre, de felemelő kint megélni, mennyire bíznak a magyarokban. A közös politikai múlt itt előny. Több gazdasági ágazatban és a felsőoktatásban is szívesen tanulnának Magyarországtól. Például a kubai fél által megjelölt mezőgazdasági és vízügyi ágazatban más relációkban már nagyon jó eredményeink vannak, amit Kubában is tudnánk kamatoztatni. Nem kereskednünk kell Kubával, hanem tudást, technológiát, tapasztalatot átadni.

Akkor most egyszerre lesz olasz és kubai kapcsolatépítő is? Ez a kettő meg hogyan jön össze?

Hamarosan az eredményeken is meg fogja látni, hogy nagyszerűen. Olaszország jelenleg Kuba ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere. Biztos vagyok benne, hogy közös projektjeink is fognak indulni Kubában. Hogy egy példát említsek, dolgozom egy kubai–olasz–magyar logisztikai és kereskedelmi korridor előkészítésén. Magyarország lenne a kelet-közép-európai logisztikai és redisztribúciós végpont, a karibi térségben pedig a Havanna melletti Puerto del Mariel kikötője. Olaszországban a terveim szerint több kikötőt is bevonnék, Trieszt, valamint – Észak-Afrika bekapcsolása miatt – Palermo és Trapani kikötői is bekapcsolódhatnának.

Logisztikai és kereskedelmi korridor? Ez mit jelent a gyakorlatban? Erről nekem a kínai selyemút jut eszembe. Értem, hogy egy ilyen folyosóban vannak kikötők, meg vasút és autópálya, de mitől több ez ennél, miért hívjuk korridornak?

Mondok egy egyszerű példát. Most éppen meggyszezon van.

A meggy öt-hét nap alatt romlik meg, és lesz a gyönyörű áruból trutymó.

Itthon sok termelő leszedi a meggyét, majd körülnéz, vevőt keres, végül időzavarba kerül, és beszállít alacsony áron konzervalapanyagot egy konzervgyárnak. De ha megvan a korridor, illetve mindenki előre gondolkodik, akkor minden sokkal jobban megtervezhető. A termelő 10 kilós ládákba leszedi a meggyet, majd azonnal jön az áruért a kamion, tudja, hol van a közelben szabad hűtőház, aztán eljut az áru Triesztbe, majd még mindig van két napja, hogy eljusson hajón például a Kanári-szigetekre. Ilyen projekteken szeretnénk dolgozni.